Legkeresettebb alkotók
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Gábor Jenő keresett alkotó
    Gábor Jenő
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Batthyány Gyula Tanulmányok

  1. Batthyány Gyula - Keleti jelenet
    1. Aubrey Beardsley zseniális grafikáinak hatása a századfordulótól kezdve egész Európára kiterjesztette körét. Innen is eredeztethetőek Léon Bakst keresett választékosságú, szecesszionista jelmezei és díszletei, melyeket a Gyagilev-féle orosz balett előadásaihoz készített. A Párizsban sűrűn szereplő együttes darabjai közül Batthyány is látott néhányat az 1910-es évek elején, Anna Pavlova és Szergej Nizsinszkij főszereplésével, valamint többek között Debussy, Ravel és Eric Satie zenéinek aláfestésével. Batthyány Párizsban olyan pezsgő és rafinált választékosságú szellemi közegben találja magát, amely Magyarországon elképzelhetetlen volt. "– Akkor jött Párisba a világhírű orosz balett. Léon Bakst, a balett rajzolója. Új világok nyíltak előttem. Nagyon büszke vagyok, hogy baráti köréhez tartozhattam. Az orosz balett lemérhetetlenül nagy művészete megrendítő hatással volt rám. Hazajöttem és tizennégyben az Ernstben megrendeztem első kiállításomat."– nyilatkozza a festő (Lóránth 1944.23.) Batthyány másik ihlető forrását Gustave Moreau keleties pompájú festészetében találhatjuk meg, szimbolista művészetének középpontjában az "örök nőiséget" megtestesítő, egzotikus környezetben megjelenített nőalakjaival.

      Ernst Múzeumbeli tárlata sikert hoz számára, képei túlnyomó többségét főúri, az Andrássy-, Hadik-, és Zichy-családok vásárolják meg. Még ez év áprilisában újabb kollekcióját mutatja be a Céhbeliek első kiállításán. Ennek katalógusában ars poeticáját is megfogalmazza: "A szép megrögzítése, az aesthetikus gyönyör megvalósítása a művész céljai. Ezeknek elérésében pedig ha fárad és szenved is, látszatja ne legyen. A kínlódás, a vergődés nyomai a művészi munkán elveszik annak hímporát. Az igazi remekmű mindig könnyed. Könnyű szerrel, de biztos készséggel megjeleníteni a lét napos szépségeit: ez művészeti ideálom. A bánat, a nyomoruság, minden, ami leverő és rosszul eső, nem valók megörökítésre. Legyen a képzőművész az emberiség kiválasztottja, ki csak a szépet, szineset, gazdagot, illatosat látja. Abba mélyedjen el; abba merüljön bele. Lelke legyen annyira telítve szépséggel, színnel, gazdagsággal és illattal, hogy ha az élet szükségei utol is érik, erőt rajta ne vehessenek. A művészet legyen diadala az örömöknek; legyen orgiája minden gyönyörnek."  Élet- és művészfilozófiája rímel a múlt század végi nagy hatású író és életművész, Oscar Wilde – aki mellesleg Beardsleyt tartotta kora egyik legnagyobb zsenijének – gondolataira.

      Keleti jelenetén a rendelkezésre álló teret teljesen betölti buja tenyészetű világának figuráival. Festményének minden részlete, legyen az emberi alak, szilárd architektúra, gyertyatartó, váza, bronzoroszlán vagy a megfeszített Krisztus képe, egyenrangú ornamentális dísszé olvad a képsíkot teljes terjedelmében kitöltve szétáramló formák gazdag halmozásában. A határozott körvonalak gyűrűjébe fogott figurákat és tárgyakat a bizánci mozaikok fényben remegő, csillámló áradatát idéző, aranyragyogású fény öleli körül. A festmény középterében megjelenő szárnyas oroszlán a négy evangélista közül Márknak, Velence védőszentjének a szimboluma. Batthyány komornyikjának, Szabó Lászlónak visszaemlékezése szerint "a festő…egy-egy művén…a fizikális, a tárgyi hűséget is nagyon fontosnak tartotta" , így feltételezhető, hogy a bizáncias jellegű alkotásán látható templombelső a velencei San Marco templommal azonosítható. Ezt valószínűsíti a szárnyas oroszlán kiemelt jelentőségű szerepeltetése is. Az esetleges topografikus hűség természetesen csak átvitt értelemben, régi metszetek vagy egyéb ábrázolások felhasználását jelenti vizionikus, álomszerű világának hátteréül.

      "Egy csodavilágba, mesekertbe vezet ez az út; kelet színes városai, elmúlt korok emberei rajzanak röpke vonalakkal, gyengéd színekkel vászonra, papírra rögzített munkáin.
      Batthyány művészete álomlátás, beletemetkezés egy szivárványos ragyogású mesevilágba." (Bálint 1914.291.)

      Irodalom:
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. Nyugat, 1914. I.kötet. 291.
      Török Gyula: Batthyány Gyula gróf képei. Nyugat, 1914. I.kötet. 292-293.
      Husvét, a Céhbeliek első könyve. 1914.
      Lóránth László: Paletta. Jelen Könyvkiadó, Bp. é.n. (1944.) 22-25.

  2. Batthyány Gyula - Itáliai város római híddal
    1. Amikor Batthyány Gyula 1914-ben Beck Ö. Fülöppel együtt mutatkozott be gyűjteményes kiállítással az Ernst Múzeumban termeiben, neve jóformán még ismeretlen volt a magyar közönség előtt. A kiállításról Bölöni György írt kritikát a Világ-ba, és Batthyány stilizált, okcidentális témáit, vonalainak ideges rezgését, a fin-de-siécle hangulatát árasztó festményeit nem nagyon tudta elhelyezni a másfajta hagyományokat követő magyar szecessziós festészetben. Munkásságát legalábbis az "érdekes jelenség" kategóriájába utalta.
      Talán az sem lehet véletlen, hogy Batthyány éppen Vaszary János osztályába járt, akinek "antiakadémikus" módszerei, a stílusimitációt elutasító szabad festészeti felfogása kiutat jelentett az akadémizmus szárazságától szabadulni kívánó növendékek számára. Vaszary és Csók osztálya számított modernnek - és a szabadság szigetének - a harmincas évek Magyarországának konszolidált, lojális művészeti viszonyai között.
      Vaszary figyelemmel követte tanítványai művészi sorsát, előítéletek nem bénították, ha tehetséges, rendhagyó festészettel találkozott. Batthyány művészetéről például az egykori mester így vélekedett: "Azt hiszem, nem csalódom, ha a dekoratív jegyben látom tehetségének lényegét. Rendelkezik mindazon kvalitásokkal, melyek itt sikert biztosítanak: a tömegek, monumentek megmozdítása, a díszítő anyagok hangsúlyozása, a rafinált festői ingerek kikeresése, amelyek a képfelületnek elragadó arabeszket adnak (...) tárgyainak meseszerű hatása oly képzelőerőről tesz tanúságot, amely e síkon őt majdnem egyedülállóvá teszi." És mindezek a jegyek még az olyan, Batthyány által kevésbé preferált műfajban is jelentkeznek, mint a tájkép. Az Itáliai városkép pedig annak is a "reálisabb" válfajába tartozik. Ritka eset, amikor Batthyány tekintete megpihen a látványon, amikor nem iktatja ki a "festőietlen" elemeket a mindig is vonzónak tekintett narratíva és dekoráció kedvéért.
      A Tájképen a festő felvett pozíciója valahol képtér közepén van, ahonnan szélesen lehet a lustán hömpölygő folyóra, a várost a komor parttal összekötő római hídra és a szorosan összetapadó középkorias városnegyedre látni. Bár Batthyány embereket, sokaságot, életképi elemeket nem helyezett el a vásznon, a házfalak eleven, telt színei, az erkélyekre kiaggatott ruhák a mediterráneum életteli atmoszféráját sugallják - szieszta idején. A parthoz közel álló kék ház elmosott kontúrjai, enyhén kigömbölyödő falai mögé sem nehéz a mindennapjaikat élő, sürgő-forgó családokat képzelni. Ennek a háznak közeli - egyben a datálást segítő - analógiája A vörös ház című grafikai lap, amelyen Batthyány egy bordélyház homlokzatát mutatja be, erkélyein a mindennapjaikat élő, trécselő, öltöző-vetkőző örömlányokkal, száradó ruhákkal, vendégekkel stb.
      A városka életének képzelt ritmusát Batthyány a tereptárgyak ritmikus, elrendezésével teszi láthatóvá; a nagyobb háztömbökre felel a kép függőleges tengelyében álló campanile, a jobb képszélen emelkedő vár, valamint a magaslatot lezáró pínea-sor. Ezek között bújik meg az apró színes síkokkal tagolt zegzugos város. Az épített környezetet atmoszferikus rezgéseivel a természet fogja össze: a lazúrosan megfestett, fátyolfelhős ég és a házakat megnyújtva visszatükröző víz. Mintha a grafikus Batthyány találkozott volna össze a festő-kolorista Batthyányval...
      Végül az utolsó "talán": nem túlzó kijelentés az sem, hogy Batthyány e festménye, az oeuvre-ön belül ritka őszinteséggel és virtuozitással adja vissza a tájban, a történelemben és a képzeletben létező város sajátos arcát.

      Irodalom:
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. Nyugat, 1914. Február 16.
      Perneszi -: Batthyány Gyula gróf. A Gyűjtő, 1914/1-2. Sz., 25-27.
      Lázár Béla: Batthyány Gyula festményeinek gyűjteményes kiállítása (Beck Ö. Fülöppel). (kat.) Ernst-Múzeum, Bp., 1914.
      Bölöni György: Egy kőfaragó és egy festő. In: Képek között. Bp., 1967, 410-411.
      Egy festő útijegyzeteiből. Magyar Művészet IX. Évf. 1933., 243-250.
      Elek Artúr: Batthyány Gyula gróf és művésztársai. Újság, 1937. Február 28.
      Pogány Ö. Gábor: Batthyány Gyula művészetéről. Hevesi Szemle, 1984. Június, 2-4.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. Új Művészet, 2000. Január, 4-7.
      Kieselbach Gyűjtemény, Magyar festészet 1900-1945. Budapest, 1996.

      A.K.
  3. Batthyány Gyula - Színházak,színésznők
    1. j.n., Szerepelt BÁV 2000 májusi árverés dr. Haulisch Lenke muvészettörténész, igazságügyi szakértő bírálatával

  4. Batthyány Gyula - Esernyős dáma (Ősz)
    1. Egy különc Batthyány Gyula elso, nagyszabású gyujteményes kiállítását 1932-ben rendezik meg az Ernst Múzeumban. Ez az első alkalom, amikor a kritika e különleges életmű egészét érintő, egyértelmu tetszését nyilvánította ki a nyomtatott sajtóban. Vaszary tanítvány lévén, nem meglepő Batthyány, a vonalat és a síkszerű formálást előnyben részesítő stílusa, ami idővel expresszív karakterformálással, a történeti divatok (legkülönösebben a rokokó) felelevenítésével, távoli, egzotikus világok felidézésével teljesedett ki. Vannak, akik első sorban ezt a féktelen " sokszor saját korán is ironizáló " buja, festői világot emelik ki. Elek Artúr éppen ellenkezőleg: Batthyány virtuóz rajz-és illusztrációs készségét dicsérte. Azonban tehetsége nemcsak stiláris-innovatív képességeiben nyilvánult meg, hanem érdeklődése a színház, díszlet és jelmeztervezés közelébe is sodorta. A rejtett színpadiasság még a leginkább valósághoz kötött, reprezentatív portréinak is szinte állandó elemévé vált. "Figura serpentinata" A hölgy legyezővel (Ősz) nem portré, nem jelmez, de még a társasági képekhez is csak nehézkesen lehetne besorolni. A zord időben, magányosan álló fiatal nőt még leginkább a Körhinta (1910-es évek) hölgykoszorújából önállósult alakként értelmezhetjük. A Körhinta az életet, mint világszínpadot, egy reális allegóriában tárja elénk, amelyben nők és férfiak az élet drámájának esendő szereplőiként tűnnek fel. S eközben, mint Batthyány annyiszor, az egyénítést nem az arcon, hanem a ruházaton végzi el. Mivel a portré lehetőségét kizártuk, a hölgy legyezővel megoldási kulcsát is valahol, az allegóriák világában célszerű keresni. Első pillantásra úgy tűnik, mintha a fiatal nő alakja tehetetlenül ki lenne szolgáltatva természeti erők támadásának: veszélyesen labilis testén szertelenül fodrozódik a ruha, kalapját csaknem lefújja a szél, a fekete toll boa vészjóslóan tekereg körülötte. Egyedül a legyezőt fogó kéz árulja el, hogy itt nem védekezésről, hanem a vihar felkorbácsolásáról van szó, amelynek centruma nem más, mint a Nyár színpompáját még a kalapján őrző Ősz megszemélyesítése. Az eső ugyanabból a szövetből van, mint a kalap fátyla és a lány asztrális, vízből, ködből összegyúrt teste. Gellér Katalin nem véletlenül nevezhette Battyányt a szecesszió manieristájának. A Laokoón-szoborcsoport felfedezése hozta újból divatba a spirálisan megforgatott testet, ami a mozgásba oltott dráma egyik megfeleltetője volt. Batthyány képén is ennek a serpentinata-stílusnak a kései, fülledt erotikával átjárt, huszadik századi megszólaltatásáról van szó.

      Irodalom:
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. Nyugat, 1914. Február 16.
      Perneszi -: Batthyány Gyula gróf. A Gyujto, 1914/1-2. Sz., 25-27.
      Lázár Béla: Batthyány Gyula festményeinek gyujteményes kiállítása (Beck Ö.
      Fülöppel). (kat.) Ernst-Múzeum, Bp., 1914.
      Egy festo útijegyzeteibol. Magyar Muvészet IX. Évf. 1933., 243-250.
      Elek Artúr: Batthyány Gyula gróf és muvésztársai. Újság, 1937. Február 28.
      Pogány Ö. Gábor: Batthyány Gyula muvészetérol. Hevesi Szemle, 1984. Június, 2-4.
      Király Erzsébet: ?Gáláns ünnep?: Rokokó reminiszcenciák a magyar festészetben. Művészettörténeti Értesítő, 1991/3-4., 147-150.o.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. Új Muvészet, 2000. Január, 4-7.
      Kieselbach Gyujtemény, Magyar festészet 1900-1945. Budapest, 1996.

      Analógia:
      1. Scheiber Hugó: Tánc II., 1930.k., vegyes technika, 19 x 28 inch, NG New
      York. Haulisch, 169.kép
      3. Vaszary János: Boleró, 1905. , olaj, fa, 24 x 42 cm, magántulajdon.
      Haulisch, XI. tábla.
      4. Batthyány Gyula: Körhinta, olaj, vászon, 80 x 70 cm. Magántulajdon
      (Kieselbach G.)
      5. El Greco: Laokoon. Washington, National Gallery of Art (Sammlung
      Samuel H. Kress). (csak a festmény bal oldal alakja).
  5. Batthyány Gyula - Zsokéklub
    1. Minden igazi műalkotás hosszú regények sorát rejti. Miközben bepillantást enged egy már eltűnt világba, egyúttal mesél alkotójáról és megidézi egykori tulajdonosainak történetét is. Batthyány Gyula képe a XX. századi magyar arisztokrácia legfényesebb lapjait eleveníti fel, egyéni ízű, elegáns és könnyed stílussal festi fel a magyar nemesség színes, magával ragadó tablóját.

      A newporti Vanderbilt palota - "The Breakers"

      Batthyány Gyula Zsoké-klub című festménye 1989-ben került jelenlegi tulajdonosához, Szapáry Sylvia grófnő gáláns ajándékaként. A kép mindaddig Newportban, a legendás Vanderbilt-házban volt, abban a több mint hetven szobás, reneszánsz stílusú palotában, mely mindmáig a gazdagság, a siker szimbóluma, Amerika aranykorának monumentális jelképe. Az óceán partján álló épület - ahogy világszerte ismerik, a "The Breakers" - a XIX. század utolsó éveiben készült Cornelius Vanderbilt megrendelésére. A jóval több mint százmillió dolláros vagyont felhalmozó iparmágnás fényűzően, kitűnő ízléssel berendezett palotája az amerikai társasági élet legelegánsabb, legfényesebb színtere volt. E házban megfordulni - ha csupán egyszerű látogatóként is - egykor egyenlő volt a gazdagsággal és a társadalmi érvényesüléssel.

      Az évszázad házassága

      S hogy mi végre e látszólag távoli kitérő? Mi köze a messzi Amerika egyik legvagyonosabb családjának egy fiatal magyar festő képéhez? Cherchez la femme! Cornelius Vanderbilt hét gyermeke közül a legfiatalabb, Gladys - a newporti palota későbbi örököse - nem mást választott férjéül, mint a magyar arisztokrácia egyik legnagyobb múltú, legpatinásabb nevű tagját, Batthyány Gyula jó ismerősét, gróf Széchenyi Lászlót. A hír hamar szárnyra kelt, a házaspár megismerkedéséről már 1907 októberében beszámolt a Budapesti Napló is. A cikk szerzője a magyar irodalom nem kisebb alakja volt, mint a költő, Ady Endre. "Newportban, a Vanderbilték domíniuma körül, ezer riporter leskelődik. Miss Gladys Vanderbilt és Széchenyi László gróf házasságáról még egyre hasábokat ontanak az amerikai lapok. A négyszázak, New York milliomos arisztokráciája nem tud eltelni a büszkeségtől."

      Az esküvői partyt - melyről a világ szinte valamennyi jelentős társasági lapja beszámolt - 1908 januárjában rendezték meg a Vanderbilt család 137 szobás new yorki házában, háromszáz közeli barát és családtag körében. Az ifjú pár hamarosan Magyarországra utazott, s az Andrássy úton megvásárolták az egykori Endrődy palotát. Bár a grandiózus épület 1945-ig a család birtokában maradt, a húszas, harmincas években zömében üresen állt, hiszen a férj, gróf Széchenyi László 1921-től 1931-ig washingtoni, 1935-ig pedig londoni nagykövetként és meghatalmazott miniszterként tevékenykedett. A fiatal és rendkívül csinos feleség a korabeli Budapest népszerű alakja lett: férje oldalán a társasági élet középpontjába került, buzgón adakozva dollár százezrekkel támogatta a főváros kórházait. Szimpatikus személyiségéről gróf Károlyi Mihály is megemlékezett Hit, illúziók nélkül című önéletrajzi írásában: "nagyon félénk lány, aki nem is beszélt, csak suttogott, mintha mentegetőzni akarna azért, hogy ilyen hatalmas vagyon örököse."

      A Zsoké-klub

      Gróf Széchenyi László, a "legnagyobb magyar" egyenes-ági leszármazottja, Washington majd London népszerű "ambassador"-ja, bájos és mérhetetlenül gazdag felesége oldalán Magyarország és Amerika legfelsőbb elitjének megbecsült tagjaként élte életét. Estélyeket, fogadásokat adott, hazájában tagja volt a státuszának megfelelő társaságoknak, egyesületeknek, kaszinóknak, köztük természetesen az elit elitjének, a Magyar Lovaregyletnek, népszerű nevén: a Zsoké-klubnak.

      Az 1827-ben, éppen Széchenyi László őse, István által alapított Egylet - a balatonfüredi Yacht Klub fővárosi központja mellett - a magyar arisztokrácia legexkluzívabb szervezete és találkozóhelye volt. Tagjainak száma 150 körül ingadozott: a Jockey-clubba valóban csak a magyar nemesség legelőkelőbbjei léphettek be.
      László Fülöp: Gladys Vanderbilt portréja, magántulajdon
      László Fülöp: Gladys Vanderbilt portréja, magántulajdon
      Elég csupán a vezetőség rövid névsorán végigtekinteni: Gróf Csekonics Gyula, gróf Cziráky László, gróf Batthyány Gábor és herceg Odescalchi Béla.

      Batthyány Gyula, az arisztokrácia festője

      A fentiek alapján érthető, hogy kivételes alkalom, de leginkább kivételes személy kellett ahhoz, hogy a Zsoké-klub rendezvényét festmény örökíthesse meg. Ez a szerencsés csak gróf Batthyány Gyula lehetett. "Az ifjú művész .. históriai család gyermeke, gróf, famíliája most is vezető szerepet visz a magyar földön, ő maga pedig kedves és finom úr, külsőleg is minden széppel és jóval megáldott gavallér, tehát a legnagyobb sikerekre hivatott a hölgyek körül és a főúri társaságban." A Nyugat egykori kritikusa, Török Gyula is a művész született adottságaiban látta okát, hogy Batthyány a magyar arisztokrácia kedvelt festője lehetett. Portrékon, csoportképeken ábrázolta saját társadalmi osztályának legjelesebbjeit, olyan jellegzetes, finom szatírával fűszerezett monumentális tablókon, mint a most vizsgált alkotás is. A Zsoké-klub című festményen a magyar nemesség válogatott elitje vonul végig, köztük a kép későbbi tulajdonosai - feltehetően megrendelői -, Széchenyi László és felesége. Az egyes szereplőket sajnos csak egy, hajdan a társasághoz tartozó kortárs tudná teljes pontossággal azonosítani, de engedtessék meg egy bátortalan kísérlet a főalakok maghatározására. A kép bal oldalán, kezében pezsgős poharat tartva, bajuszos, magas homlokú férfi diskurál barátjával, mellette fejdíszes, szőke hölgy áll. Talán éppen ők a nevezetes házaspár. Közvetlenül felettük - az egyetlen frontálisan beállított, a képből kitekintő figuraként - minden bizonnyal maga a festő látható: nemes, elegáns arcéle jól ismert számos önarcképéről.

      Batthyány Gyula különc személyisége és különös festészete az utóbbi évtizedben került a művészettörténeti kutatás és a műgyűjtők érdeklődésének középpontjába. A valóság és az álom, az érzéki és a bizarr határán egyensúlyozó festményei szinte az ismeretlenségből bukkantak fel, s váltottak ki jókora meglepetést a műértőkből. Összetéveszthetetlenül egyéni stílusában a szecesszió buja vonalkultúrája él tovább, életre keltve a századforduló jellegzetes dekadens főúri világát, felvillantva a kor és a környezet tipikus társadalmi, pszichológiai kérdéseit.
      Batthyány számára anyagi helyzete minden lehetőséget megadott a magas szintű művészi képzés megszerzéséhez. München, Párizs és Budapest akadémiáin elvégzett alapozó tanulmányai után - már rendszeres kiállítóként - bejárta az egzotikus, a kor buja képzeletét különösen megmozgató Keletet, hosszabb időt töltött Londonban, Firenzében, Nápolyban, sőt utazásokat tett Amerikában is. Neveltetése és származása, tetszetős, virtuóz festői stílusa szinte predesztinálta arra, hogy a főúri világ kedvelt, sokat foglalkoztatott művészévé váljon. Arisztokrata portrék sora mellett az előkelő társasági élet eseményeit megörökítő festmények igazolják népszerűségét. Bálok, ünnepségek, színházi jelenetek és a főúri sportélet epizódjai kelnek életre művei által. Batthyány képeinek dekoratív vonalritmusa, dagályos ornamentikája, a lágy drapériaként kavargó, manierisztikusan megnyújtott formák egyszerre idézik Greco zsúfolt, expresszív örvénylésű kompozícióit, és azt a rokokó hangulatú festői világot, mely elsősorban Leon Bakst tevékenysége nyomán terjedt el Európában. Bakst művészetét az orosz Gyagilev balett franciaországi vendégszerepléseihez készített, Beardsley hatásáról tanúskodó díszletei, dekorációi tették híressé. Batthyány párizsi tartózkodása alatt személyes barátságba is került vele, művészete - és természetesen a világra szóló szenzációt kiváltó orosz balett egész környezete - reveláló hatást gyakorolt rá.

      Ahogy az írás első mondata szól: Minden műalkotás regények sorát rejti. Gróf Batthyány Gyula több mint nyolcvan szereplőt mozgató grandiózus kompozícióját könyvtárnyi kötet sem merítheti ki: sorsok, kultúrák, szorosra fogott közösségek elevenednek meg általa, Magyarország és Amerika, a történelmi nemesség és a pénz, az üzlet modern arisztokráciája ad elegáns találkát rajta.


      PROVENIENCIA
      Egykor gróf Széchenyi László és felesége, Gladys Moore Vanderbilt
      gyűjteményében, majd Szapáry Sylvia grófnő tulajdonában.

      IRODALOM
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. In.: Nyugat, 1914. február 14.
      Török Gyula: Batthyány Gyula gróf képei. In.: Nyugat, 1914. 292.l.
      Perneszi: Batthyány Gyula gróf. In.: A Gyűjtő, 1914. január-február. 25-29.l.
      Batthyány Gyula: Egy festő utijegyzeteiből. In.: Magyar Művészet, 1933.
      243-250.l.
      Loránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.l.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In.: Új művészet, 2000. január. 4-7.l.
      MP

  6. Batthyány Gyula - Virágcsendélet
    1. Analógiák Gustav Klimt: Virágoskert, Nemzeti Galéria, Prága, Gustav Klimt: Kert napraforgókkal, Neue Galerie der Stadt Linz, Batthyány Gyula: Virágcsendélet, magántulajdon

  7. Batthyány Gyula - Fekete lány aktja
    1. 1930-as évek

      Reprodukálva: Modern Magyar Festészet 1919-1964. Szerk. Kieselbach Tamás. Budapest, 2004. 844.kép

      Analógiák Sassy Attila: Nő fotelben, 1920-as évek, magántulajdon

  8. Batthyány Gyula - A nagyúr hölgyei
    1. "Egy nagy történelmi név viselője kér bebocsátást a műtörténelembe." E szavakkal indult A Gyűjtő című lap beszámolója gróf Batthyány Gyula első, 1914-es gyűjteményes tárlatáról. Arisztokratizmusa, származásának, megjelenésének előkelősége és eleganciája szinte valamennyi korabeli műkritikusát "megihlette", jellem és stílus szorosra vont kapcsolata állandó bevezetője lett a Batthyányról szóló írásoknak. Első kritikáit olvasva jól érzékelhető a művészeti írók megkönnyebbülése: végre nem unatkozó műkedvelő, hanem igazi művész került ki a legfelsőbb arisztokrácia köreiből. Az 1914-es kiállítás, melyen a most bemutatott alkotás is szerepelt, nagy meglepetést és jelentős sikert hozott. Török Gyula a következő szavakkal tudósított róla a Nyugat hasábjain: "Két nagy és két kisebb termet töltenek meg a festmények, rajzok, grafikai finomságok, és a szemlélő kénytelen meglepetést érezni e műalkotások között, olyannyira más világba jutott, a fantázia, a színek és formák játékának oly területére lépett, az eredetiség oly bőségesen árad feléje, a tehetség verejtékezés nélküli, könnyed megnyilatkozása oly kellemesen érinti." A művek többsége, köztük a két helyen is reprodukált, A nagyúr hölgyei című kép elsősorban egyéni kultúrájú rajzával, gazdag fantáziájú téma és motívumválasztásával, manierisztikus, buja fülledségével tűnt ki. "...még a hangokat, az illatokat is vonalban érzi" - írta a festőről Bálint Aladár a Nyugatban, s az angol művészetet jelölte meg Batthyány stílusának legfőbb ihlető forrásaként. A műveket tanulmányozva kétségtelenül találunk rokon vonásokat Beardsley túlfűtött, dekadens világával, de hasonló analógiákra lelhetünk Leon Bakst, a világhírű orosz balett díszlettervezőjének életművében, vagy éppenséggel a quattrocento művészetében, a perzsa miniatűrök stílusában és El Greco expresszív formatorzításaiban. Batthyány Gyula mindezekből egyéni, senkivel össze nem téveszthető világot teremtett, cizellált, mívesen kidolgozott alkotásai sajátos színt képviselnek a 20. századi magyar festészetben. Korabeli kritikusának találó szavai szerint: "Mintha a mesevilágban járnánk: elménk örvend, hogy valóságot és álmot, borzalmast és kényeskedőt, gáláns és korai reneszánsz hangulatot, keletit és nyugatit oly kellemesen varázsol elénk."

      Analógiák Batthyány Gyula: Rokokó dámák, 1914, magántulajdon

      KIÁLLÍTVA
      Gróf Batthyány Gyula festményeinek és Beck Ö. Fülöp szobrainak gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, 1914.

      REPRODUKÁLVA
      Gróf Batthyány Gyula festményeinek és Beck Ö. Fülöp szobrainak gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, 1914. Katalógus.
      A Gyűjtő, 1914. január-február. 27.

      IRODALOM
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. február 14.
      Török Gyula: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. 292.
      Perneszi: Batthyány Gyula gróf. In: A Gyűjtő, 1914. január-február. 25-29.
      Loránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.
      MP

  9. Batthyány Gyula - A Napkirály udvarában
    1. "Mintha mesevilágban járnánk: elménk örvend, hogy valóságot és álmot, borzalmast és kényeskedőt, gáláns és korai reneszánsz hangulatot, keletit és nyugatit oly kellemesen varázsol elénk. Valóban a művészt sok világrész és számos kor fejlett szépségei ihlették meg: csak egy magasabb kultúrában, egy szerencsés viszonyok közt élő és gondosan ápolt lélek képes a finomságok ily kaleidoszkópját vászonra, papirosra vetni." A Nyugat kritikusa, Török Gyula Batthyány gróf 1914-es kiállítása alkalmából vetette papírra ezeket a sorokat. Hét évvel később, szintén a Nyugat hasábjain Bálint Aladár így írt az újonnan elkészült, az Ernst Múzeum termeiben bemutatott festmények stílusáról, s alkotójukról:
      "Szerelmese a rajzolásnak, úgy hiszem hajnaltól napestig ceruza vagy ecset van a kezében és még a hangokat, az illatokat is vonalban érzi. Az angolok tanítványa, de neki is három életre való mondanivalót plántált az agyába a kiszámíthatatlan végzet. ... Fantáziája hallatlanul gazdag és csapongó, a jelent, a körülötte lüktető életet nem látja, a múltba merül vagy pedig álomlátta ismeretlen vidékekre menekül. Unja a szürkeséget, színes ruhákban pompázó emberek örök ünnepe zajong alkotásaiban, a háttér: buja lombok, virágfüzérek fonadéka, rokokó kastélyok. ... E cizellált művészet alján fanyar humor parázslik, olykor-olykor megdöbbentő arcokra, elképesztő idomokban kiformált tömegekre, emberbolyokra bukkanunk."
      Batthyány Gyula festészetének témavilágában kitüntetett helyet foglalnak el a történelmi kulisszák között játszódó gáláns, nem egyszer szürreális hangulatot árasztó jelenetek, különösképpen a barokk és rokokó dekadens miliőjét megidéző alkotások. Határtalan művészi fantáziája és páratlanul felfokozott díszítő hajlama kitűnő alapanyagot talált e történelmi kor nagyvilági, végtelenül kifinomult tárgy- és viselkedés-kultúrájában. Láthatóan nagy élvezettel merült el a különleges ruhák és pompás kelmék szín- és formavilágában, a puhán omló drapériatömegek ábrázolásakor kitűnően érvényesül barokkosan buja vonal- és felületkezelése. A Napkirály udvarában című kép Batthyány sajátos - manierisztikus art deco-nak is nevezhető - stílusának minden erényét magán viseli.
      Udvarhölgyek és udvaroncok, ünnepi díszbe öltözött előkelő méltóságok várják a király érkezését, aki a versailles-i palota mögött felbukkanó Nappal együtt jelenik meg a színen. Meleg, sárga fény borítja be a park szobrai közt várakozó tömeget, az árnyékok felolvadnak a valóságos és transzcendens fény mindent beborító sugaraitól. Batthyányt minden bizonnyal nem csupán a téma jól kiaknázható festői látványvilága ragadta meg, de a Napkirály udvarát körüllengő hangsúlyosan érzéki aura, dekadenciába hajló kifinomultsága is rabul ejtette. XIV. Lajos uralkodása idején Versailles, s a király közvetlen környezete vált a világ számára a "jó ízlés" legfőbb mércéjévé. Divatot diktált a fényűző életstílus minden területén: épületeit, enteriőrjeit és művészetét, ruháit, etikettjét és ételeit utánozta egész Európa. Minden bizonnyal a Napkirály uralkodásának évtizedeitől eredeztethető az a ma is fennálló nézet, hogy a divatot, a "trendi" stílus alapvonásait mindig és mindenkor Párizs határozza meg.
      Ebben a tekintetben vált valóra az a mítosz, amit a francia királyok, leginkább XIV. Lajos teremtett meg saját uralkodása határtalan hatalmát indokolva és alátámasztva. A Napkirály fényt, világosságot és meleget ad birodalmának, mint a Nap a Földnek. Körülötte kering udvarának népe, egy varázslatos, grandiózus játékszínpad szereplői. A belőle áradó méltóság és dicsőség fénybe borítja Versailles "aranykalitkájának" lakóit, a pompás ruhákba öltözött, finom ékszerekkel és gesztusokkal felékesített nőket és férfiakat. S minden, ami ezt a zárt világot jellemzi, szétsugárzik a világba, követendő mintaként hat mindazok körében, akik egyszer is látták, egyszer is megmerítkeztek határtalan pompájában.

      Hátoldalon: a római magyar kiállítás raglapja, valamit göteborgi és stockholmi kiállítások pecsétjei.

      KIÁLLÍTVA
      Mostra d’Arte Ungherese, Róma, Palazzo dell’Esposizione, 1928. május-június. (Raggio di sole)
      Ungersk Konst, Stockholm, Liljevalchs Konsthall, 1928. október. (Solsken)
      Utställning av Ungersk Konst, Göteborg, Konsthallen, 1928. november. (Solsken)
      Utställning av Ungersk Konst, Malmö, Radhus, 1928. december. (Solsken)
      Képző- és iparművészeti kiállítás, Kecskemét, 1929. (A Napkirály udvara)

      IRODALOM
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. február 14.
      Török Gyula: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. 292.
      Perneszi: Batthyány Gyula gróf. In: A Gyűjtő, 1914. január-február. 25-29.
      Bálint Aladár: Három művész. Az Ernst-múzeum kiállítása. In: Nyugat, 1921. 8. sz.
      Loránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.
      MP

  10. Batthyány Gyula - Lovaspóló
    1. Batthyány Gyula számára arisztokrata családjának támogatása, s a gyorsan jött siker anyagi haszna minden lehetőséget megadott a legmagasabb szintű művészi képzés megszerzéséhez és a későbbi tanulmányutak megtételéhez. München, Párizs és Budapest akadémiáin elvégzett alapozó tanulmányai után - már rendszeres kiállítóként - bejárta az egzotikus, a kor buja képzeletét különösen megmozgató Keletet, hosszabb időt töltött Londonban, Firenzében, Nápolyban, sőt utazásokat tett Amerikában is. Neveltetése és származása, nem különben tetszetős, virtuóz festői stílusa szinte predesztinálta arra, hogy a főúri világ kedvelt, sokat foglalkoztatott művészévé váljon.

      Arisztokrata portrék sora mellett az előkelő társasági élet eseményeit megörökítő festmények igazolják népszerűségét. Bálok, ünnepségek, színházi jelenetek és a főúri sportélet epizódjai kelnek életre művei által. Vizsgált képünk témáját is sportesemény adja: egy lovaspóló mérkőzés környezete és rekvizitumai szolgálnak kulisszaként a főúri csoport megörökítésére. A dombok alján meghúzódó pálya mellett lovak hátán ülő férfiak, társalkodó párok és magukat kellető nagyvilági dámák lépnek a néző szeme elé. Az előtér nőalakjainak kihívó gesztusai a Batthyány életmű leggyakoribb témájára, a nemiség, az erotika hatalmára irányítja a figyelmet. A századforduló e jellegzetes motívuma - a szecesszió stiláris jellegzetességeihez hasonlóan - végigkísérik a több évtizedes művészi pályát.

      Batthyány képeinek dekoratív vonalritmusa, dagályos ornamentikája, a lágy drapériaként kavargó, manierisztikusan megnyújtott formák azt a rokokó hangulatú világot idézik, mely elsősorban Leon Bakst tevékenysége nyomán terjedt el Európában. Bakst művészetét az orosz Gyagilev balett
      franciaországi vendégszerepléseihez készített, Beardsley hatásáról tanúskodó díszletei, dekorációi tették híressé. Munkássága a korabeli francia grafikusok sorát megihlette. Batthyány párizsi tartózkodása alatt személyes barátságba került Baksttal, művészete és természetesen a világra szóló szenzációt kiváltó orosz balett egész környezete reveláló hatást gyakorolt rá.

      Személyes karakterének tökéletesen megfelelt ez az élveteg, túlfinomult, színekben és formákban tobzódó festői stílus, mely sokszor a groteszkségig bizarrá tette képeit.
      De Batthyány legjobb festményein tetten érhetünk egy mindent komolyságot megkérdőjelező ironikus momentumot is, mely kritikai hangot üt meg képeinek - elsősorban női - szereplőivel szemben. Vizsgált képünkön az affektáló mozdulatok szinte parodisztikus felnagyítása, a magamutogató gesztusok leleplező kihangsúlyozása, valamint a kép központi nőalakja mögül - rejtett önarcképként - kipillantó festő figurája az alkotó elgondolkodtató, kritikus értékítéletéről is számot ad.

      Analógiák
      ""
      Jacques Henry Lartigue: Lóverseny az auteuili pályán. Párizs, 1911 (archív fotó)
      ""
      Batthyány Gyula műtermében

      REPRODUKÁLVA
      Modern magyar festészet 1919-1964 (szerk.: Kieselbach Tamás) Budapest, 2004. 323. kép

      IRODALOM
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. február 14.
      Török Gyula: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. 292.
      Perneszi: Batthyány Gyula gróf. In: A Gyűjtő, 1914. január-február 25-29.
      Loránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.

      MP

  11. Batthyány Gyula - Virágcsokor



    1. IRODALOM
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. február 14.
      Török Gyula: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. 292.
      Perneszi: Batthyány Gyula gróf. In: A Gyűjtő, 1914. január-február. 25-29.
      Bálint Aladár: Három művész. Az Ernst-múzeum kiállítása. In: Nyugat, 1921. 8. sz.
      Loránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.


      A 20. századi magyar festészet egyik legizgalmasabb életműve csak az utóbbi évek műkereskedelmének köszönhetően bontakozik ki az érdeklődők szeme előtt. Az ország egyik legrangosabb családjának sarjaként Batthyány a két világháború közötti Magyarország legdivatosabb társasági festőjévé vált, aki - részese lévén a korabeli Budapest híresen gazdag szalon-életének - nem távoli szemlélőként, de belülről, a társadalmi elit oszlopos tagjaként ábrázolta a sajátos világban élő, kifinomult ízlésű arisztokráciát. Kitűnő érzéke volt az érdekes, egzotikus és mondén témák megragadásához, s így képeinek tematikája a nemzetközi art deco világával állítja párhuzamba. Stílusa, szín- és formakezelése azonban tökéletesen egyedi: sem itthon, sem külföldön nem találunk analógiát érett alkotásainak vizuális nyelvére. Sajátos módon ötvözte a manierizmus, a barokk és rokokó képi világát saját korának élményeivel, a fiatalon magába szívott müncheni és párizsi szecesszióval, s a legendás orosz balett Leon Bakst- és Alexandre Benois-kreálta, fülledten erotikus világával.
      Batthyány Gyula most bemutatott műve is rávilágít művészete egyik leglebilincselőbb sajátságára, ecsetkezelésének, a felület formálásának artisztikus gazdagságára, amely páratlanul érzékivé varázsolja képeinek felszínét. Az ábrázolt formák megnyújtott, manierisztikus arányai, a különleges, egyedi színvilág, a mozdulat és az erővonalak graciőz finomsága e szokatlan kompozíciójú csendéletet az életmű jellegzetes, kiemelkedő darabjává avatja.

      Molnos Péter
  12. Batthyány Gyula - Hölgy rózsaszín ruhában
    1. Batthyány Gyula bármihez nyúlt is, ecsetje alól mindig ugyanaz a jellegzetes - a harmincas években már feltétlenül megkésett - dekadens-szecessziós világ tárul fel, ami korábbi korszakát jellemzete.
      Témái a harmincas években például ilyesmik: Leila de Dampierre, a francia követ verselgető felesége egy decens, reneszánszos kompozíción, vagy Dr. Hirschler Henrikné art decos ruhában, dohányzó, ízig-vérig modern asszony vagy dagadó leplekkel körbevett korszerű szépségű fiatalasszony a Pesti Napló képes mellékletéből stb.
      Batthyány eredetisége erre az időszakra összetalálkozott a társasági élet, a városi arisztokrata körök igényével, akik szivesen látták viszont magukat ezeken a bizarr, és gyakran fülledt portrékon - a napi sajtó pedig, akár a társasági oldalon, akár a kultúra rovatban, nem késlekedett bemutatni az élet e szegmensének flittereit.
      A Hölgy rózsaszín ruhában, bár nevét nem tudjuk, egyénített arcvonásai, szolid ékszerei és választékos ízlésű ruhája az arisztokrácia köreiben engedik elhelyezni - talán az első bál alkalmából. A lány finoman formált arca háromnegyedprofilból jobban érvényesül, gesztenyeszín szemeit a néző által csak a kép jobb sarkáig követhető távolba szegezi. Az ábrándos-merengő hangulathoz jól illik a rózsaszín alkalmi ruha és a rebbenő tüll, amely rajzosan vonja körbe a lány alakját. A lazúros és sodró erejű drámai kékség az egyetlen nyugtalanító elem - ami Batthyány-i komponálást ismerve mégsem idegen még az olyan harmóniára törő festményeknél sem, mint a Hölgy rózsaszín ruhában.

      Irodalom:
      Edina Zichy-Pallavicini: Jules Batthyány. Nouvelle Revue de Hongrie, Décembre 1936. 536-538.
      Elek Artúr: B. Gy. gróf és művésztársai. Ujság, 1937. február 28.
      Bölöni György: Képek között. Bp., 1967, 410-411.
      Pogány Ö. Gábor: Batthyány Gyula művészetéről. Hevesi Szemle, 1984 június, 2-4.
      T. Ridovics Anna: Batthyány Gyula. Széchenyi apoteózisa. Petőfi Irodalmi Múzeum, 1991.

      A.K.
  13. Batthyány Gyula - Téli táj
    1. Mindig különleges izgalmat jelentenek azok a művek, melyek stílusa vagy témaválasztása eltér alkotójuk jellemző, karakteres világától. Melyek láttán a néző kénytelen tágítani azokat a határokat, amikkel a művész addig megismert munkásságát gondolatban körülölelte. Batthyány Gyula most aukcióra kerülő műve, a Téli táj ilyen festmény: felbukkanása nem csupán azért örvendetes, mert egy korábban ismeretlen, közel hetven év óta lappangó alkotás került a közönség elé, hanem azért is, mert megismerése által új színnel bővül a művészről kialakított képünk.
      Batthyány műveinek legtöbbjét felfokozott szín- és formagazdagság, nyugtalanságot kifejező, örvénylően megmozgatott komponálás, az ábrázolt formák manierisztikus torzítása jellemzi. A Téli táj azonban nyugalmat, csendes békét, a tél puha némaságát sugározza, a megszokott tobzódás helyett éppen a redukció, az eszközök puritán használata szembeötlő. Az összefüggő fehér felületet lazúrosan felvitt, leheletfinom árnyalatok színezik, a hullámzó tájban karcsú fák csoportja tagolja a tájat. Nem véletlen, hogy e kép értékeit elismerő szavakkal emelte ki Réti István, a nagybányai művésztelep alapító mestere, aki Az Est című lapban tartalmas kritikát írt Batthyány 1939-es, Ernst Múzeumbeli kiállításának alkalmából:
      "Mint érdekességet említjük még fel egyszerű és őszinte kis téli tájképét (37. sz.), amely minden stilizáló szándék nélkül készült. A művész elérkezett a természethez és a közvetlenséghez."

      KIÁLLÍTVA: Ernst Múzeum, 1939. március 5-19. Almássy-Teleki Éva grófnő, Batthyány Gyula gróf, Egry József festményei, Borbereki Kovács Zoltán szobrai, Schmahl Selysette bábui.
      Reprodukálva: Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007

      IRODALOM
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. február 14.
      Török Gyula: Batthyány Gyula gróf képei. In: Nyugat, 1914. 292.
      Perneszi: Batthyány Gyula gróf. In: A Gyűjtő, 1914. január-február. 25-29.
      Bálint Aladár: Három művész. Az Ernst-múzeum kiállítása. In: Nyugat, 1921. 8. sz.
      Loránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.
      Molnos Péter: Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007.

      MP

  14. Batthyány Gyula - Történelmi kompozíció (Tengeren)
    1. Reprodukálva: Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007
  15. Batthyány Gyula - Cigarettázó nő kiskutyával
    1. Az arisztokrata körök, a mondén társasági élet - a párizsi Julian Akadémián tanult - festője általában Daumier szatirikus stílusával rokon hangvétellel karikírozza saját környezetének alakjait. A furcsa optikán keresztül szemlélt és ábrázolt, a megkésett szecesszió jegyében hullámzón lüktető karakterek (luxus örmlányok, elegáns spanyol úriemberek, akik valójában gengszterek vagy maffiák tagjai, fülledt és pazar erotikával telt arisztokrata miliő felszínesen pózoló, teátrális, belül azonban kiüresedett, lárvaarcú szereplői, stb) festője ezúttal megkapó őszinteséggel, szokatlan egyszerűséggel, mégis bizarr, valótlan, díszletszerű környezetben ábrázolja, feltehetően közeli ismerősét, netán rokonát.

      Az őszinte vagy realista ábrázolásmódtól magát feltűnően távoltartó, kifejezetten modoros; a különcködő témákat és kompozíciókat kedvelő, az álságos pozőrők világát illusztráló-megjelenítő festő egészen közelről pillanthatott be saját, romlott dekadenciájúnak megfestett társadalmi rétegének színfalai mögé, hisz az 1920-as évektől Gyagilev díszlet-rajzolójának, Leonyid Bakstnak hatására kezdett színházi kosztümöket és dekorációkat tervezni.

      Érdekes, hogy a festményen megjelenített, a harmincas évek leegyszerűsített, modern divatjához alkalmazkodó, cigarettázó, emancipált hölgy portréja egyszerre sugároz hiteles, személyes, finom, szelíd előkelőséget és őszinteséget; ugyanakkor a színházi díszletekre vagy fényképész-szalonokra emlékeztető festett háttér, s az oszlop mellett kuporgó, komikus kis kutya (mint staffázs-figura vagy a hölgy mellé montírozott, valójában oda nem illő attributuma) irreális és groteszk benyomást kelt. Batthyánytól szokatlan módon vetekszik a festményen teatralitás és a lecsupaszított, zavarba hozó egyszerűség; a finoman körvonalazott - bár festőjétől megszokott módon megnyújtott -, szelíd és szép tekintetű hölgy alakja.

      Ahogyan Batthyány Gyula a sokszínű és sokféle stílusban alkotó Vaszary Jánost tekintette mesterének, legalább olyan sokféle stílusirányzattal vagy modorral rokonítható festészete; dekorativitása, illusztrativitása; de leginkább saját korát és társadalmát pellengérező, karikírozó, kalligrafikus érzékenysége, találékonysága. Bár sokan a szecesszió megkésett követőjét látják különös festőegyénisége mögött; nem csak Daumier, hanem El Greco manierisztikusan hullámzó emberábrázolásaira is emlékeztetnek "az újkori rokokó" festőjének megnyújtott alakjai.

      Az 1907-től 1934-ig több ezüst és aranyéremmel méltatott festő mesékbe is illő dekorativitása nem csak a szürrealizmus illusztrativitásával rokon, hanem teljesen korszerű módon saját korának haladó irányzatával vagy stílusával; a Magyarországon éppen egy Batthyány Gyula vagy egy Scheiber Hugó különös művészegyéniségével fémjelezhető Art Decóval.

      B. Zs.
  16. Batthyány Gyula - Törökösen (Rokokó dámák)
    1. Az Ernst Múzeum falai 1914-ben egy ismeretlen fiatal festő képeivel teltek meg. A huszonhat éves Batthyány Gyula, arisztokrata származását sejtető, történelmi nevére sokan felfigyeltek. A műkritikusok elismerését a hazai kiállítótermekben addig szokatlan, bizarr képi világával vívta ki, és az ígéretes pályakezdést olyan jelentős művészeti sajtóorgánumok is méltatták, mint a Nyugat, a Művészet és A Gyűjtő.

      A Törökösen című kép is e bemutatkozó tárlat egyik reprezentatív darabja volt, melyen sűrítetten jelentkeznek a századforduló művészetének képi konvenciói. Ezért is kapott helyet a korszak sokszínűségét reprezentáló válogatásban, a Magyar Nemzeti Galériában 1986-ban megrendezésre került Lélek és Forma című kiállításon.

      A fin de siecle piktúrájának egyik domináns motívuma, a nő erotikus feltárulkozása a Törökösen témája. A meglesett, buja érzékiség a múlt századi szalonképek kedvelt témái közé tartozott. A korszak társadalmi, pszichológiai problémáira, a nemiség kérdésére érzékenyen rezonáló gondolatkör, átlényegítve a szimbolisták képein is kiemelt szerephez jutott és továbbélt a szecesszió motívumaiban."A nő és a köréje font kérdések szövevénye egy pillanatra sem hagyta nyugton a polgári lelket. Egyrészt a lovagkor megújult tiszteletével közeledik feléje, másrészt kíváncsiskodásának engedve, fürkészi érzelmi és ösztönéletének "problémáit", "titkait" borzongva idézi meg a belőle kiáramló "romlást", "végzetet": s e fojtott, izgatott képzelődésnek megfelelően öltözteti is tollba, prémbe, fátyolba, muffba, uszályba, legyező mögé rejti arcát, boudoirt talál ki számára rejtekhelynek és szinte befullasztja szalónja, vitrinjei, öltözőasztala tengernyi semmiségébe, ahogy sóhajai, rosszullétei, hangulatai, szeszélyei szüntelen változó áramába is." A festmény formai inspirációi után kutatva a belga szimbolista festő, Jan Toorop hullámos hajkoronájú nőalakjai és Gustav Klimt mindent elborító dekoratív textilmintázatai sejlenek fel.

      Batthyány Gyula az időben és térben kalandozva eltávolodik a mindennapoktól. A jelenet helyszínéül Törökországot jelöli meg, noha csak a címadás segíti a földrajzi tájékozódást. Háború előtti utazásai során a festő eljutott a Közel-Keletre, így a témaválasztást személyes élményei is befolyásolták. Az 1914-es kiállítás katalógus tételei is az ihlető környezetről tudósítanak: Konstantinápolyi bazár; Bagdadi kert; A hárem kulcsa; Sulejka; Sardamapal. A török hárem miliője már egy korábban készült festményén is felbukkan, melyen Klimt síkszerű ornamentikájának és színhasználatának hatása még határozottabban érezhető. Hárembe enged bepillantást képünk párdarabján is, a Nagyúr hölgyein, melyen mintha a Törökösen-t festené tovább Batthyány. Ugyanazok között a bútorok között, szerecsenekkel és madarakkal kísérve, a már ismert hölgyekkel találjuk szembe magunkat. Mintha a művész odébb állítva festőállványát most a tér egy másik részletét jelenítené meg vásznán. Ezek a jelmezes nők különösen kedveltek lehettek számára, ugyanis a Sába királynője című művén ismét e fedetlen mellű figurákból épít gúlát, melynek tetején a Törökösen zöld turbános alakja trónol.

      A kép tematikai előképeit a XIX.századi szalonfestészet boudoir-jelenetei között találjuk, ahol a keleti környezet, a háremek erotikus világa gyakran szolgált keretül az izgató női aktcsoportok megjelenítéséhez. Batthyány a szcénát ugyanakkor az abszurditásig fokozza azzal, hogy az orientalista helyszínt rokokó kellékekkel dekorálja. A XVIII. század stílusát felelevenítő ruhák és bútorok szerepeltetése, a gáláns viselkedés megidézése a múlt századi historizmus kedvelt külsőségei közé tartozott. Magyarországon többek között Benczúr, Szinyei később Gulácsy festészetében találkozhatunk rokokó témával. Batthyány esetében a közvetlen inspirációt a divatos osztrák festő és grafikus, Franz von Bayros művészetében lelhetjük meg. 1913-ban a Szent György Céhben - az erotikus témák miatt botrányba fulladt - nagyszabású kiállítást rendeztek Bayros műveiből. A Gyűjtő nevű szecessziós folyóirat egy gazdagon illusztrált különszámot is szentelt a művésznek, aki nyúlánk nőalakjait, a rokokó túlfinomult divatjának megfelelően öltöztette. Bizonyosnak látszik, hogy az 1914-től a Céh vezetőségi tagjai közé tartozó, az extrémitásokra különösen fogékony Batthyány sem maradt érintetlenül Bayros fülledt érzékiségétől, burjánzó rajzkultúrájától. Számba véve az ihlető forrásokat, Bayros révén áttételesen az angol szecessziós grafika nagy hatású művészének, Beardsleynek rokokó reminiszcenciájú rajzairól sem feledkezhetünk meg.

      A XX. század eleji társasági festészet, a képek fogyaszthatóságát célozva, a pajzánság iránti felfokozott közönségigényt elégítette ki. Batthyány Gyula későszecessziós piktúrája, ironikus hangvételének köszönhetően azonban óvatos távolságtartással közelített az ingoványos talajhoz. A művész és a téma között tartott distanciát érezte meg képeit szemlélve a Művészet folyóirat műkritikusa is:" Valóban nagy rutinnal veti elénk e vázlatos képeket, nem látszik beléjük elmélyedni, nem válik rabjukká, nem vállal velük közösséget: kívül áll rajtuk ... az elmés és nagy képzelet arrangeur kezével hinti ezt az álomvilágot vászonra: örül maga is, mosolyog maga is, de tudja, hogy nem vallás ez, hanem aranyfüst, karagőzjáték." A hatalmas parókájú, óriás krinolinos, réveteg tekintetű nőalakok karikatúraszerűvé torzítva uralják a teret. Sápadt arcukat az ívelt szemöldökök éles rajza és a természetellenes pirosítás maszkszerűvé torzítja, bő ruháikban, vékony karú, testetlen marionett bábokká válnak. Női mivoltukra csak feltárulkozó melleik emlékeztetnek. A parodisztikus hangot erősíti a földön ülő, női idomokat formázó barna majom figurája is, mely kényeskedő mozdulatával a nők keresett gesztusát ismétli. "A kompozícióban a színes tollú óriáspapagájok is jelentéshordozók. Ezek a rokokó szerelmi bestiáriumából valók. A madárhoz a 18. században a szerelmi gyönyör képzete társul. A tradicionális emblematika a papagájt egyenesen appetitus naturalis, a szexuális ösztön szimbólumaként tünteti fel,amely a rokokó női portrékon a kísértő Rossz szerepét tölti be. A perzsa macska az előtéri nőalak ölében a kép szcenirozási logikája szerint luxuria-jelkép. A háremlét fényűzése, lakóinak extatikus vonaglásai, az indaszerűen tenyésző és mindenre rátelepedő rokokó formák egy önfelemésztő világ kárhozatát, haláltáncát modellálják."

      A téma bizarr megközelítésével Batthyány kikerüli a társasági festészet konformizmusának csapdáját és egyéni, extrém ízzel fűszerezi képét. Ez a későbbiekben is megőrzött különös egyediség az art-deco egyik hazai képviselőjévé avatja a művészt, kinek magyarországi párhuzamaként Tichy Gyulát említhetjük.

      A dekoratív vonalkavalkádot, a tobzódó formákat a kép visszafogott színezése ellensúlyozza némileg. A kolorit sárga-szürke-lila alaptónusát csak a fentről függő kalitka piros sziluettje és a baloldali szerecsen ugyancsak piros turbánja élénkíti. A már-már elviselhetetlenségig dagadó ornamentikát a háttér egynemű sárga foltja tompítja és teszi összefogottá, hasonlóan az 1914-es tárlat Nyár (MNG); Jachting; Sába királynője és a Nagyúr hölgyei című képeihez.

      A festő munkásságának korai időszakában született Törökösen már mindazokat a stiláris jegyeket magán viseli, melyek a oeuvre későbbi jellemezői is voltak. A kiérlelt, batthyányias hangvétel - a manierisztikusan megnyújtott figurák, a kavargó drapériák és a visszafogott színhasználat - a festő egész alkotói pályáját végigkísérte.

      Képtereinek függönnyel való lezárása, motívumainak drapériás keretezése Batthyány egyik kedvelt komponálási módszerei közé tartozott. A Törökösen színpadi hatását kelti a háttérben leomló, dekoratív mintázatú függöny. Ez a szinházias tér művészetének másik, ugyancsak jelenős forrására irányítja figyelmünket. Párizsi tartózkodása alatt ismerte meg a nagysiker orosz díszlet- és jelmeztervező Leon Bakszt munkásságát. Baksztot a Gyagilev balett, 1909-től kezdődő franciaországi vendégszereplései során a Kleopátra majd a Seherezádé színpadképei és kosztümjei tették Párizs-szerte elismertté. A Beardsley hatása alatt született, gyakran ugyancsak rokokó reminiszcenciákat felvillantó tervek - dús ornamentikájú textilminták, dekoratív fejdíszek - a francia alkalmazott grafikusok egész nemzedékét megihlették. ( George Barbier, Robert Bonfils, Georges Lepape, Garcia Benito). Orosz, perzsa és keleti hatásokat, históriai stílusokkal ötvöző rajzok lepték el a legjelentősebb divatlapok, a Gazette du Bon Ton és a La Vie Parisienne oldalait. Ebben az időszakban a francia fővárosban élő Batthyány Gyula sem maradhatott érintetlen e tetszetős képi világtól." Leon Bachst (sic!) a balett rajzolója. Új világok nyíltak előttem. Nagyon büszke vagyok, hogy baráti köréhez tartozhattam. Az orosz balett lemérhetetlenül nagy művészete megrendítő hatással volt rám." Batthyány fogékonyságát magyarázza, hogy kiemelkedő dekoratívérzéke révén szinte predesztinálva volt szinházművészeti feladatokra. Nagyszerű díszítő hajlama már első gyűjteményes kiállításán megmutatkozott.: "Ha a kitűnő Bánffy Miklós gróf egyszer elunná vagy sokallná a diszlettervezés nagy kultúrát megkívánó nehéz munkáját, nem talál festőt, akiben több tehetség, készség lenne arra, hogy helyettesítse őt, mint Batthyány Gyula grófban." A jóslat valóban beteljesült és a művész az 1920-as évektől a Nemzeti Színház elismert díszlet- és jelmeztervezőjeként dolgozott.

      Vajon megjelenésében milyen lehetett ez a művészetében olyan kifinomult, érzékies piktor? A festészetét jellemző rafinált választékosság Batthyány külsejét is meghatározta. Az apró részletekre sokat adó, törékeny fiatalember tekint ránk 1910-es Önarckép-én és ezt a külsőt láttatta 1914-ben egy kortárs szemtanú is:"...kedves és finom úr, külsőleg is minden széppel és jóval megáldott gavallér, tehát a legnagyobb sikerekre hivatott a hölgyek körül és a főúri társaságban."

      Irodalom:
      Lázár Béla: Gróf Batthyány Gyula. Ernst Múzeum, 1914. 3-4. l.
      Pogány Ö. Gábor: Batthyány Gyula művészetéről. Hevesi Szemle. XII. 2.sz. 1984. jún. 2-4. l.
      T. Ridovics Anna: Batthyány Gyula. B.Gy. Széchenyi apoteózisa. Kiállítási katalógus. Petőfi Irodalmi Múzeum. 1991. nov.-1992. jan. 1-3. l.
      Éri Gyöngyi-Jobbágyi Zsuzsa: Women and the Fin de Siecle. In: A Golden Age. Bp. Corvina. 1996. 144. l. Repr.: 155. l.

      Kiállítva:
      Gróf Batthyány Gyula festményeinek és Beck Ö. Fülöp szobrainak gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum. 1914. Kat.sz.: 98.
      Lélek és forma. Magyar Művészet 1896-1914. MNG. 1986. Kat. sz.: 149.

      P. E.
  17. Batthyány Gyula - Hétfátyoltánc
    1. "Dekoratív érzéke elsőrangú. Ha a kitűnő Bánffy Miklós gróf egyszer elunná vagy sokalná a díszlettervezés nagy kultúrát megkívánó nehéz munkáját, nem talál festőt, akiben több tehetség, készség lenne arra, hogy helyettesítse őt, mint Batthyány Gyula grófban." - írja Bálint Aladár 1914- ben a Nyugat hasábjain, s a jós beszél belőle. Ugyanis 1930 körül az alábbi híradások szaporodnak a napi sajtó lapjain: "A kormányzó nevenapján ujítja fel a Nemzeti Színház a Bizáncot. Herczeg Ferenc klasszikus darabjának díszleteit gróf Batthyány Gyula, a kiváló festőművész késziti el ..." (Nemzeti Újság, 1935. Nov. 13.) vagy "Batthyány Gyula Gr. A berlini Lessing-Theater számára kíszített díszleteket Girodoux Amphytrion-jához." (Magyar Iparművészet) és kicsit később "A Theodora császárnő és kisérete c. Mozaikot (...) Rembrandt Sámson menyasszonya c. és Hogarth Halászleányát rendezi az Operaház élő tárlatán. Fényképfelvétel mutatja be a művészt Goya: Donna Izabella c. képének rendezése közben." (Színházi Magazin, 1940. Jan. 28.), és a kör bezárul, amikor IV.Béla szerepében majd maga áll színpadra.
      Mindezzel inkább azt kívánjuk jelezni, hogy a Batthyány képek mélyén húzódó, Bálint Aladár által próféciált dekoratív, - nota bene - alkalmazott jelleg a harmincas évek díszletterveiben kifejezett formában is a felszínre tör, és mintha az ebben az időben készült festmények a színpadi, színházi jelenlét hangsúlyait vennék át. Ez a vonzódás nem minden előzmény nélkül való. Párizsban láthatta Gyagilev Orosz Balettjét és a Leon Bakszt tervezte díszlet- és kosztümterveket, amelynek hatására Batthyány figyelme a kompozicionális és szinezési problémákról egy-egy jelenet narratív jellege, a részletekben megtalált egzotikum hangsúlyozása felé tolódik el.
      A Táncosnőkön Batthyány egy ezidőtájt kedvelt kompozíciós sémát alkalmazott, mégpedig az egymás mögött felsorakozott, egyetlen egyenesre felfűzött arcok egymásutániságát. Ezek az arcok éppen annyira individuálisak, mint amennyire egyetlen arc rafinált megsokszorozásának is tekinthetők (ennek egyik legszebb példája a Spanyol gavallérok, /193o.k., Kieselbach gyűjtemény, im: 13o.o./ ahol úgy tűnik, mintha a hét alak, egyetlen függőleges tengelyből és egyetlen figurából vált volna ki. Ezt a tematikus bizonytalanságot erősíti a festék lazúros felvitele az alapra, ami által a látvány tűnékeny, délibábos látomássá oldódik).
      A Táncosnők egyszerre idézi fel a kilenckarú Síva istennőt és a harmincas évek orfeumai túlfűtött, európai ízlésre igazított Kelet világát. A "frontember" egy, a fejét megadón oldalra billentő nőalak, aki az összes, Batthyány nőalakjait jellemző jegyet magán viseli: a hangsúlyos démonikus szemet és a leplezetlen női test androgyn jellegét. A nőalakok meztelen, inas-izmos testét és homlokát bizarr kék karikák és szinte az abszurditásig vitt ékszerek díszítik. Nem véleltlen, ha a figurákról a figyelem minduntalan a részletek felé irányul, különösen a tömegközéppontként tételezhető, drágakövekkel kirakott fejékek felé. Ezt az érzésünket erősíti a különböző irányból érkező fényforrás is. Míg a táncosnők testét hátulról éri a fény, arcukon és testükön plasztikusan rajzolódnak ki a sötétebb és világosabb részek, addig a fejdíszekre elölről szóródik a fény, s azok minden elemükben láthatóvá válnak. Batthyány ugyanilyen körültekintéssel járt el a többi ékszer ábrázolásában is. A táncosnők tehát szorosan egymás mögött állnak, csoportjukat még közelebb vonja a fejük fölött tartott baldachin. A szintén díszes váz közeit laza és lágy szövésű anyag tölti ki, ami mihrab-fülkéhez hasonlatos és ami végül mélységet ad a térnek. Batthyány azonban izzó és világos kontúrral lezárja ezt a jelenetet és a felső harmadban sötét alapról világító, orientális mustrával írja körül.
      A fátyol-baldachin alatt megjelenő nőalakokat, legyenek akár mesés, keleti asszonyok vagy a néző közvetlen közelségébe vont táncosnők, a színpadi jelenlét intenzív sugárzása járja át, ami a Batthyányt foglalkozató kérdések közvetlen lenyomataként értékelhetők.

      Irodalom:
      Bálint Aladár: Batthyány Gyula gróf képei. Nyugat, 1914. Február 16.
      Elek Artúr: Batthyány Gyula gróf és művésztársai. Újság, 1937. Február 28.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. Új Művészet, 2000. Január, 4-7.
      Kieselbach Gyűjtemény, Magyar festészet 1900-1945. Budapest, 1996.
      AK
  18. Batthyány Gyula - Box
    1. Batthyány Gyula gróf festészetének régóta esedékes fölértékelődéséhez hozzájárul az a kifinomodó figyelem, amellyel korunk tekint vissza a két háború közötti évtizedek életére. A nagyvárosok izgalmas, esetenként nyugtalanító világára, amelyben újfajta közösségi létformák alakultak ki. Amikor a természetben zajló kiválasztódási aktusok elvont, keretek közé rendezett rítusokká finomodtak. Amikor a sport a klasszikus hagyomány tiszteletének, ugyanakkor a nagyvárosba özönlő néposztályok nyers erőkultuszának ünnepi eseménye lett. Déry Béla könyvéből tudható, hogy (Művészeti kiállítások külföldön az 1927. évben) Batthyány itt látható képe milyen erővel utalt korának aktuális problémáira. A Varsót, Poznant, Krakkót, Bécset és Fiumét megjárt magyar tárlat kapcsán Batthyány festményéről a belgrádi Strara eképp számolt be: Gróf Batthyány Gyula különösen jó modern felfogású képeket állított ki, amelyek közül főleg a "Bokszviadal" kelt nagy feltünést... S, hogy Batthyány képe mennyire "modern", avagy korszerű lehetett megfestése idején, arra a XX. századi amerikai festészet egyik kultuszműve, George Bellows alig két évvel korábban készült Dempsey és Firpo című képe utal. Dinamizmus, lüktető metropolis, közös sorsba, azonos problémákba összezárt embertömegek, modernizáció és nyers ősi értékek ellentmondó együttélése süt át mindkét vásznon, melyekben az alakok plaszticitását itt is, ott is a fölülről záporozó fény emeli ki.
      Ritka pillanat ez. Olyan társadalmi mozgásokkal telt időszak, amikor az európai festészeti hagyományban új témák jelennek meg, s közöttük is az egyik legérdekesebb a sportábrázolásoké. A mindinkább a kényelem szempontjait szem elé helyező városi világban vállalt fizikai megpróbáltatás, a sport bármilyen formája az emberi küzdelem metaforája is egyben. Dokumentatív értékű képi tudósítás, ugyanakkor ihletett korrajz a tömegektől figyelt, egymás ellen uszult versenyzők alakján keresztül.
      Gróf Batthyány aligha ismerhette Bellows képét, pusztán a kor talán legnagyobb amerikai festőjének érzékenységével azonosan látta maga is a környező világot. Korérzékenysége - legalábbis a téma szintjén - táplálkozhatott Courbet hatalmas birkozó alakjainak hatásából, amelyeket a Hatvany gyűjteményből ismerhetett, vagy a korszakban divatos Ernst Burmeister festmények férfias testkultuszt sugárzó, birkózókat ábrázoló képeiből. Míg azonban Courbet és Burmeister festményei egy szabályait tekintve kötött formációjú, s a tanult rétegek számára - bajtársi egyesületekben, katonai akadémiákon - oktatott sport történelmi lenyomatai, Gróf Batthiány és Bellows egy már megrendült, a mi mai világunkhoz hasonlatosabb, értékeiben megkavart kor kifejezői. Ez a közvetlen hangvétel, amely talán nem szokatlan a XX. század elejei amerikai festészetben különös elfogulatlansággal szólal meg a hazai festészeti tradíció közegében. Bellows képe realista hagyományon, Gróf Batthiányé az expresszionizmuson alapul. Nyugtalan kavargó világa a festészet legnemesebb eszözeivel érzékelteti a zajos, cigarettafüstös csarnok atmoszféráját, a kort, amikor a test-test ellen, ember-ember ellen morálja még nem vesztette el véglegesen az értelmét.
      B.I.A.

  19. Batthyány Gyula - Mondén hölgyek fehér estélyiben
    1. Az Orosz Balett vonzásában

      Magyarország és egyben egész Európa egyik legnagyobb múltú családja olyan hátteret biztosított a már gyermekként művészi vágyakat dédelgető ifjú Batthánynak, mely keveseknek adatott meg a fiatal festőtanoncok közül. Kezdetben, a 20. század első éveiben Vaszary János magánnövendékeként bontogatta szárnyait, majd a budapesti és müncheni akadémia következett, hogy végül Párizsba, a modern művészet központjába vezessen az út.
      A Julian Akadémia mellett a legfőbb hatást a francia főváros pezsgő művészi élete jelentette Batthyány számára, nem utolsó sorban a világot éppen meghódító Orosz Balett parádés előadásainak stílusformáló élménye. A fiatal festő azon kevesek közé tartozott, akik baráti viszonyba kerültek a társulat több tagjával is, így a modern művészek legjobbjaira elementáris hatást gyakorló díszlet- és jelmeztervezővel, Leon Baksttal. A kelet kultúráját a modern táncművészet elemeivel vegyítő csoport kápráztató összművészeti programja elemi erővel hatott Batthyány Gyulára, akit emberi karaktere, túlfinomodott esztétikai érzéke, s nem utolsó sorban homoerotikus vonzalmai is közelebb hoztak a nemek közti különbségeken átívelő új orosz balett sztárjaihoz.

      A tökéletes úriember

      Batthyány Gyulát kifogástalan, arisztokratikus megjelenése, magas termete, arcának szinte lányos finomsága, mindig tökéletes öltözködése és megnyerő modora Budapest egyik legkedveltebb társasági emberévé tette. Akik közelről ismerték, szinte nem értették, mikor festi képeit, hiszen minden elegáns party, társasági rendezvény, elit asztaltársaság meghívottja, tagja, közkedvelt résztvevője volt.
      Művein keresztül a korabeli felső tízezer társasági eseményeinek kulisszái mögé leshetünk be. Bálok, lóversenyek, elegáns szalonok és egzotikus utazások jelennek meg képein, Batthyány jellegzetes, finoman torzító optikáján keresztül.

      A modern nőideál

      "Az ország legszebb nőit volt alkalmam festeni."
      - nyilatkozta egy 1941-ben készült interjúban. A magyar arisztokrácia legirigyeltebb hölgyei, Budapesten élő diplomatafeleségek, színésznők, táncosnők, írók és zeneművészek jelennek meg festményein. Batthyány a női szépség valóságos szaktekintélyévé vált a harmincas évek Magyarországán: folyóiratok, lapok, arisztokrata hölgyek és felkapott színésznők kérték ki a véleményét. Képei és a korabeli társasági lapokban közölt szavai rávilágítanak Batthyány jellegzetes dandy attitűdjére: a nőies, telt idomú nő helyett a fiús lányok kultiválása egyet jelentett az androgyn típus felmagasztalásával. "A mai szépségideál a magas, vékony, már a fiúhoz hasonló nő" - olvasható egy 1932-ben készült interjújában. Batthyány nőideáljában nem nehéz felfedezni az art deco korszak legismertebb kultuszregényeinek
      és filmjeinek hatását: Victor Margueritte: La garconne című bestsellerének férfiakból kiábrándult, dohányzó, rövidhajú hősnőjét, vagy a Lulu szerepében férfiakat és nőket egyszerre meghódító amerikai színésznőt, a kamaszosan bájos,
      fiús frizurájával valóságos divatdiktátorrá váló Louise Brookst.

      A hódítás fegyverei

      A most vizsgált festmény Batthyány egyéni ízekkel ható stílusának tökéletes példája. A drapériaként gyűrődő háttér előtt porcelánbőrű hölgyek pózolnak, kezeik a balett világának keresetten elegáns, finomkodó tartásait, elegáns kacérságát idézik. A kék árnyékokkal, puha reflexekkel átszőtt örvénylő ruharedők lágy selyempapírként ölelik körül a mezítelen vállakat, a karcsú karokat és az észrevétlenül egymást megérintő kézfejeket. Az arcok, a tekintetek a hódító, áldozatát kereső nő megannyi stratégiáját jelenítik meg: a tüntetően elfordulót, aki dacosan, felszegett állal állja a fürkésző tekinteteket, a félszemmel, kihívóan kacérkodót, a bájosan félénket és a merészen szembe fordulót.
      Batthyány valóságos mestere a női léleknek, s képén finom ízléssel ad bemutatót erről egy fényes társasági esemény alkalmi látogatóin keresztül.

      Az érzéki örömök festője

      "Könnyűszerrel, de biztos készséggel megjeleníteni a lét napos szépségeit: ez művészi ideálom. A bánat, a nyomorúság, minden, ami leverő és rosszuleső, nem valók a megörökítésre. Legyen a képzőművész az emberiség kiválasztottja,
      ki csak a szépet, színeset, gazdagot, illatosat látja. A művészet legyen diadala az örömöknek; legyen orgiája minden gyönyörnek."
      Batthyány Gyula 1914-ben papírra vetett, ars poeticának is beillő sorait olvasva, s képeit, köztük a most bemutatott, több mint hét évtizeden át lappangó festményt látva nyugodtan nevezhetjük e sokáig méltatlanul mellőzött, ám az utóbbi években újra reneszánszát élő művészt az érzéki örömök festőjének. Képeinek rafinált,
      néhol dekadenciába forduló erotikája, az irónia határán egyensúlyozó jellemábrázolása, s nem utolsó sorban a manieristák formavilágát idéző festői stílusa olyan egésszé áll össze, mely alkotójukat a 20. századi magyar festészet egyik legegyedibb, legizgalmasabb művészévé avatja.

      IRODALOM
      Lóránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Gróf Batthyány Gyula festményei. Mű-Terem Galéria kiállításának katalógus. Budapest, 1997.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.
      Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007.
      Molnos, Péter: Count Gyula Batthyány. Painter of a Lost Hungary. Budapest, 2007.
      MP
  20. Batthyány Gyula - Nimfák az erdőben
    1. "Régebben a ’dekadens’ szóval bélyegezték meg az olyanféle törekvéseket, mint Batthyány Gyula grófé. Értve rajta, hogy nem törődik a valósággal és ismertető jeleivel, hogy művészetén teljes mértékben a képzelet az úr s képzelete legotthonosabban az olyan tájakon érzi magát, amelyeket az egyház erkölcsi törvényei és a társadalmi konvenciók elrekesztettek a közönséges emberfia elől. Hogy néven nevezzük a dolgot: Batthyány Gyula gróf erotikával telített művész, s ez kezének minden húzásán megérzik."
      E fenti mondatokkal 1937-ben, az Újság című lap tárcaírója Batthyány Gyula művészetének talán leghangsúlyosabb vonására hívta fel az olvasók figyelmét. Megmaradt képein, egykori kiállításainak katalógusain végigtekintve egyértelművé válik: a két világháború közötti Magyarországon nem volt olyan festő, aki hozzá hasonló intenzitással emelte volna életműve centrumába az érzékiség,
      a szexualitás, a testiség témáját.

      Batthyány most bemutatott képe - álomszerű hangulatával és szimbolikus, archetipikus utalásaival - Henri Rousseau jól ismert alkotását, Az álom című festményt idézi elénk. A buja vegetáció stilizált, egyéni módon átköltött levelei
      és virágai között nimfák bábszerű aktjai tűnnek fel, közöttük a szexuális vágy rokokó jelképei, a tovareppenő papagájok lebbentik szárnyukat. Az örvénylő formakavalkád, a vászon teljes felületét kitöltő komponálás a hindu szobrászat néhány emlékével rokon: a felfokozott dinamika, a gomolygó ritmus és a minden üres felülettől irtózó horror vacui alkalmazása teremt kapcsolatot e két,
      látszólag távoli világ között.
      Az ábrázolt testek arányai, a sajátos formatorzítás és a különleges színvilág alkalmazása azt mutatja, hogy Batthyány sokat tanult a manierizmus korszakának mestereitől. Műve abba az évezredeken átívelő, vissza-visszatérő, manierisztikusnak mondható irányzatba illeszkedik, mely antiklasszikus,
      mivel elrugaszkodik az arányok antik kánonjától, és antinaturalista, mert viszolyog mindentől, ami természetes. Művelői ugyanúgy megtalálhatók a későhellenizmus művészetében, mint az érett gótikában, a barokkba forduló reneszánsz itáliai mesterei között, vagy a 16. századi, fontainebleau-iskolában. A megnyújtott arányú, kis mellű, vékony, a hétköznapi valóságtól elemelkedő, éteri figurák fittyet hánynak az anatómia makacs tényeire és a klasszikus művészet dogmává érő arányrendszerére.

      Batthyány életművének talán legizgalmasabb fejezetét azok a festmények alkotják, melyek nehezen felfejthető utalásaikkal, bonyolult szimbolikus nyelvet használva tudósítanak alkotójuk lelki életéről, képpé fogalmazva az ösztönök és
      a civilizációs normák örök konfliktusát. E művek - mint a most bemutatott alkotás is - sok esetben a klasszikus mitológia szereplőit és kulisszáit varázsolják a nézők elé, ám valójában az emberi psziché rejtett régióiban, a tudatalatti szférájában lejátszódó folyamatokat, elfojtott vágyakat kísérlik meg vizuális formába önteni. Nem lehet kétséges számunkra, hogy Batthyány Gyula számos alkotása belső vívódásainak, leplezett ösztönéletének művészi kivetüléseként is vizsgálható.
      A festő ez irányú törekvése tökéletesen beleilleszkedett a 20. század elejének irodalmi és festészeti újításai közé: éppen ebben az időszakban, elsősorban
      Freud és Jung kutatásai révén a művészek számára fontos inspiráló forrássá váltak a mélylélektan, a pszichológia széles körben elterjedő eredményei.
      A Nimfák az erdőben című kép a Batthyány-életmű e rejtett utalásokkal telített, izgalmas belső utakra hívó fejezetének egyik kiemelkedő alkotása.

      IRODALOM
      - Lóránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      - Gróf Batthyány Gyula festményei. Mű-Terem Galéria, katalógus. Budapest, 1997.
      - Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.
      - Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007.
      - Molnos Péter: Count Gyula Batthyány. Painter of a Lost Hungary. Budapest, 2007.
      MP

  21. Batthyány Gyula - Balkonon (Spanyol nők erkélyen)
    1. Kiállítva:
      Gr. Batthyány Gyula, Detre Szilárd, Paizs-Goebel Jenő, Gr. Széchenyi Irma és Tóth B. László festőművészek és Beck András szobrászművész együttes kiállítása. Ernst Múzeum, 1935. Február. (47. Spanyol nők erkélyen)

      "Utazott sokat és látott mindent."
      Ezt a rövid, de jellemző mondatot írta Lázár Béla, a korszak egyik legbefolyásosabb műkritikusa arra a kérdőívre, mely gróf Batthyány Gyula életének legfontosabb eseményeit rögzítette. A különc művész életében és festői világában egyaránt kitüntetett szerepet játszott az utazás: a történelmi arisztokrácia tagjaként születésétől fogva tapasztalhatta, hogy az úriember mindennapjaihoz nem csupán a makulátlan megjelenés, az előkelő társasági rendezvények, a művészet nagyvonalú pártolása és a lóversenyek világa tartozott hozzá, de legalább ilyen mély tradíciója volt az ismeret- és élményszerzésként is nagyra értékelt utazásnak. Ha az idegenbe vezető kalandok, egzotikus utak nem is határozták meg olyan mélyen életformáját, mint "kiváló sportsman"-ként emlegetett nagyapjáét, az afrikai oroszlánvadászatokkal és léghajós expedíciók vezetésével is hírnevet szerző Batthyány Elemérét, művészetében az utazások élményei évtizedeken át kimutatható, inspiráló nyomot hagytak.

      " impresszióktól megrakodva"
      A húszas és harmincas évek folyamán Batthyány Gyula több olyan utazást is tett, melyek szinte teljes kiállítási anyagokat ihlettek. Ezek között kiemelt helyet foglalt el 1934-ben megtett, több hónapos körútja, mely Portugália, Spanyolország, a Kanári szigetek és Olaszország tájaira vezetett. Az itt gyűjtött képötletek a következő év februárjára értek festményekké és kerültek közönség elé.
      Az Ernst Múzeum termeiben kiállított képei, többek között a most bemutatott, több mint hét évtizede lappangó festmény is arra engednek következtetni, hogy ez a mediterrán városokat érintő utazás kiemelkedő szerepet töltött be
      a festő életében.

      Mesterművek nyomában
      Batthyány Gyula festői világának egyik jellegzetes, már-már posztmodernnek nevezhető sajátossága, hogy képein gyakran idézte meg a művészettörténet legendás mestereit és híres remekműveit. Néha kompozícióinak egy-egy alakja, jellegzetes beállításuk emlékeztet a reneszánsz vagy a barokk szobrászat és festészet klasszikus ikonjaira, néha a téma vagy a helyszín sugall halványan, vagy éppen éles konkrétsággal legendás előképeket. Batthyány most bemutatott alkotása Goya A balkon című képét és az azonos témájú, hozzá szorosan kapcsolódó Manet festményt idézi elénk. Mindhárom mű alapszituációja a nézni és nézve lenni izgalmas létállapota. Manet és Batthyány képén a figurák bár szorosan egymás mellett foglalnak helyet, nincs közöttük látható kapcsolat azon kívül, hogy valamennyien kettős szerepet játszanak. Figyelnek valamit, ám ennél sokkal fontosabb a látszólag passzív voltuk mögött megbúvó rejtett vágyakozás: igazi céljuk, hogy mások figyelmét magukra irányítsák. Ez a frivol tartalom Batthyány alkotásán a legszembetűnőbb: érzéki gyönyörűséggel megfestett, egzotikus vonású spanyol szépasszonyai valójában önkéntes prédák és áldozatra leső fenevadak a nő és férfi között lejátszódó örök párviadal éppen aktuális felvonásában.

      Irodalom
      Lóránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Gróf Batthyány Gyula festményei. Mű-Terem Galéria kiállítás katalógusa, Budapest, 1997.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.
      Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője, Budapest, 2007.
      Molnos, Péter: Count Gyula Batthyány. Painter of a Lost Hungary, Budapest, 2007.
      MP

  22. Batthyány Gyula - Firenzei este
    1. Kiállítva:
      - Mostra d’Arte Ungherese. Róma, Palazzo dell’Esposizione, 1928. május-június. (4. Sera fiorentina) - Ungersk Konst. Stockholm, Liljevalchs Konsthall, 1928. október 5-28. (33. Fest)

      Egy régen várt mű felbukkanása Mindig különösen nagy örömöt jelent, mikor egy-egy frissen felbukkant műalkotásban nem "csupán" alkotója egy újabb remekművét csodálhatjuk meg, hanem a korabeli források segítségével e képet pontosan elhelyezhetjük az életműben, azonosíthatjuk a kiállítási katalógusokban olvasható címek valamelyikével. A most felbukkant, nyolc évtizede lappangó mű ezt az élményt nyújtja: a Firenzei este Batthyány Gyula pályájának kitüntetett darabja, mely 1928-ban Rómában és Stockholmban is szerepelt a magyar képzőművészet egészét bemutató kiállításon. E két külföldi tárlaton négy mű reprezentálta Batthyány művészetét, melyek közül mára már hármat teljes bizonyossággal azonosíthatunk. Az elmúlt években felbukkant két festmény, a Napkirály udvarában és a Francia színház után a Firenzei este ismét azt igazolja, hogy a húszas évek második felében Batthyány Gyulát leginkább három fontos témaforrás inspirálta: a történelem, a régi korok művészete és a színház világa kínált számára feldolgozásra váró élménymuníciót. Utazás történelmi helyszínekre Ma még nem rekonstruálhatjuk tökéletes pontossággal Batthyány külföldi útjainak sorát, annyit azonban tudunk, hogy tanulóéveinek legfontosabb impulzusait 1910 körül Münchenben és Párizsban szerezte. Néhány képének témája és egy-egy elejtett információmorzsa arra enged következtetni, hogy a húszas évek közepén hosszabb időt, több hónapot Firenzében és környékén töltött. E nagyhatású utazás olyan remekművek megszületését eredményezte, mint a korábban gróf Andrássy Gyula gyűjteményét gazdagító Firenze című festmény, és a most bemutatott alkotás. Batthyány, történelmi témájú képeinek megalkotásakor alapos előtanulmányokat végzett. Nem csupán a témáról és a korról írt könyveket és értekezéseket olvasta el, de a korabeli metszetek és festmények ábrázolásait, a magyar és külföldi múzeumok gyűjteményét is alaposan átvizsgálta. Személyi titkárával lefotóztatta a választott téma szempontjából fontos alkotásokat, hogy hőseinek arcmásait, megjelenésüket és ruházatukat is a lehető legnagyobb pontossággal, történeti hűséggel tudja bemutatni. Történelem, színház, hölgyek és urak A Firenzei este a város középkori kulisszái között játszódó, pezsgő utcai jelenetet mutat be. Mint ahogy a két említett korabeli párhuzamon, a Francia színház és a Napkirály udvara című alkotásokon, itt is az ábrázolás festői és hangulati karakterének központi eleme a fény három különböző típusának együttes bemutatása. A természetes, a mesterséges és a transzcendens forrásból érkező világítás jól láthatóan élénken foglalkoztatta Batthyány festői fantáziáját ezekben az években. Bámulatos formakultúrával, érzéki anyagszerűséggel megoldott kompozíciója egy pillanatra sem hagyja megnyugodni a képet fürkésző szemet: dallamosan kanyargó, kacéran táncoló vonalai egyetlen látvánnyá fűzik össze a több tucatnyi önálló jelenetet. Grandiózus színpadi fináléként nyüzsögteti szereplőit, mintha a Palladio által tervezett Teatro Olimpico gyönyörű kulisszái elevenednének meg a képen, vagy Veronese Kánai menyegzőjének szereplői bújtak volna másfélszáz évvel korábbi jelmezekbe. A Firenzei este Batthyány Gyula egyik leggazdagabb kompozíciója. Egyesül rajta minden olyan egzotikus íz, mely alkotójának sajátos világában központi szerepet játszott: a történelem és a színház miliője ad hátteret kacér nők és gáláns férfiak pompás randevújának.

      Válogatott IRODALOM
      - Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.
      - Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007.
      - Molnos, Péter: Count Gyula Batthyány. Painter of a Lost Hungary. Budapest, 2007.
      MP

       

  23. Batthyány Gyula - Orfeum
    1. Kiállítva:
      - Gyula Batthyány. Galerie Gurlitt, Berlin, 1931. január-február, katalógus: 17. (Pariser Theater címmel)
      - Arisztokrata művészek a polgárosodó Magyarországon (1840–1940). Ernst Múzeum, Budapest, 2001. január 21. – február 11. katalógus: 13.

      Reprodukálva:
      - Modern magyar festészet 1919–1964. Szerk.: Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. 921. kép
      - Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2007. 87. kép

  24. Batthyány Gyula - Díva és hódolói
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Kiállítás gróf Batthyány Gyula festményeiből. Mű-Terem Galéria, Budapest, 1997. november 21. – december 5. katalógus: 7.
      - Best of Mű-Terem. Virág Judit Galéria, Budapest, 2007. április 14 - 28. katalógus: 180. oldal

      Reprodukálva:
      - Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula az elveszett Magyarország festője. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2007. 34. kép

  25. Batthyány Gyula - Karaván (A magyar álom)
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Kiállítás Gróf Batthyány Gyula festményeiből. Mű-Terem Galéria, Budapest, 1997. november 21. – december 5. katalógus: 15.

      Reprodukálva:
      - Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2007., 118. kép

  26. Batthyány Gyula - Divathölgyek
    1. A Divathölgyek című festményt, s a harmincas évek során készült Batthyány-művek más, mondén tematikájú darabjait látva egyértelműnek tűnik, hogy a magyar, sőt a nemzetközi art deco festészet egyik legizgalmasabb alakja ez az arisztokrata származású, dekadens életű, drámai sorsú művész, kinek társtalan, egyéni ízű életműve hosszú mellőzés után csupán az elmúlt másfél évtizedben került az őt megillető helyre. A két világháború közötti magyar felső tízezer, a származási, szellemi és pénzügyi arisztokrácia egyetlen más magyar festő vásznain sem jelenik meg oly értő és bennfentes természetességgel, az irónia és önirónia röntgen-éles pillantásával, mint Batthyány Gyula képein. A Divathölgyeken a csillogó felszín, a szemet gyönyörködtető ruhák és ékszerek, a megfestés érzéki gazdagsága, s a színek roppant eleganciája mögött jól láthatóan ott lapul - s felvillan - a lényeg: a lefegyverző haute couture elsődlegesen a párválasztás násztáncát járó hölgyek sikereit szolgálja. S hogy Batthyány mennyire tudta ezt, elég csupán a kompozíció jobboldali alakjának raffináltan kimódolt, szinte jelbeszédbe rendezett kéztartására tekinteni: ez - hogy finoman fogalmazzunk - felhívás táncra.

      1932-ben a korszak egyik legkedveltebb társasági magazinja, a Délibáb négy oldalon adta közre Batthyány gondolatait ,,Az ideális asszony"-ról. Szavainak felidézése által első kézből kaphatunk ismereteket az art deco korszak oly sokat emlegetett, a mai napig trendformáló, nemzetközi ikonná váló nőeszményéről: ,,A mai szépségideál a magas, vékony, már a fiúhoz hasonló nő... A fiús, fölöslegmentes, kisportolt női testek olyan magas kultúrát sugároznak ki magukból, olyan távolodást a nő mint préda fogalomtól, ...hogy csak nagyon kifinomodott szépérzékű emberben keltenek erotikus vágyat. Mert a férfi mindig a gyengét, a prédát szereti, azt, akit meg kell hódítani, márpedig a fiús típus nem hódíttatik meg, elvesz és eldob, mint a férfi." A Divathölgyekkel Batthyány nem hagy kétséget affelől, hogy ebben az örök körtáncban kié a végső választás joga és sorsokat meghatározó privilégiuma. A lépcsőn lefelé lépdelő nők fensőséges, kimért pillantása előtt a kínálat - melybe a kompozíció remek megválasztás okán maga a néző is bele tartozik - már felvonult, ám a döntés még várat magára. Batthyány dús drapériák, puha szörmék, káprázatos ruhák, csillogó ékszerek és parádés sminkek maszkjai mögé bújó női alakjai csupán látszatra tűnnek passzív, sóvár pillantásoknak kiszolgáltatott, erotikus játékszereknek: valójában férfiakon uralkodó, harci díszbe öltözött, prédára leső fenevadak.

      Irodalom:
      Lóránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Gróf Batthyány Gyula festményei. Mű-Terem Galéria kiállításának katalógusa. Budapest, 1997.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január 4-7.
      Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007.
      Molnos, Péter: Count Gyula Batthyány. Painter of a Lost Hungary. Budapest, 2007.

      MP

  27. Batthyány Gyula - A Monte-Carlo-i kaszinóban
    1. A több mint nyolc évtizedes lappangás után felbukkant kép láttán nem csodálkozhatunk azon, hogy az Ujság cím? napilap tárcaírója 1937-ben a következő szavakkal jellemezte a festő-gróf m?vészetének legkarakterisztikusabb vonását: ,,Régebben a ’dekadens’ szóval
      bélyegezték meg az olyanféle törekvéseket, mint Batthyány Gyula grófé.
      Értve rajta, hogy nem törődik a valósággal és ismertető jeleivel, hogy m?vészetén teljes mértékben a képzelet az úr s képzelete legotthonosabban az olyan tájakon érzi magát, amelyeket az egyház erkölcsi törvényei és a társadalmi konvenciók elrekesztettek
      a közönséges emberfia elől. Hogy néven nevezzük a dolgot: Batthyány Gyula gróf erotikával telített m?vész s ez kezének minden húzásán megérzik."

      Ez a kitüntetett vonzalom az érzéki témák iránt a festő korai korszakában is kitapintható volt, de igazán a húszas évek folyamán - a saját, összetéveszthetetlen stílus megtalálása után - vált minden képét átitató karakterisztikummá. Ekkor már nem is elsősorban a témában, hanem a megvalósítás mikéntjében, a forma-, szín-, és vonalkultúra sajátos ízében öltött testet. Az ábrázolt szereplők különös arányai, a sajátos formatorzítás és a különleges színvilág alkalmazása azt mutatja, hogy Batthyány sokat tanult a manierizmus korszakának mestereitől.

      Ő is elrugaszkodott az emberi test klasszikus arányrendszerétől,
      az anatómia makacs törvényeitől. Ábrázolt alakjainak végtagjait megnyújtotta, a férfi és a nő közötti különbségeket elmosta, miközben átlépett a társadalmi erkölcs dogmává merevedett szabályrendszerén is: androgün alakjai egy túlfinomodott, dekadens világ képviselői, egy olyan világé, ahol az érzékiség parancsa új határokat jelöl ki a beavatottak számára.

      Gyula Batthyány. Galerie Gurlitt, Berlin, 1931. január-február. (3. In Monte Carlo)

      Irodalom:
      Lóránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Gróf Batthyány Gyula festményei. Mű-Terem Galéria kiállításának katalógusa, Budapest, 1997
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. In: Új művészet, 2000. január. 4-7.
      Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007
      Molnos, Péter: Count Gyula Batthyány. Painter of a Lost Hungary. Budapest, 2007
      MP

  28. Batthyány Gyula - Az Osztrák-Magyar Monarchia születése
    1. Batthyány történelmi kompozíciói

      Batthyány Gyula 1942-ben állította ki Ezer év küzdelme (MNG) címen, a magyar történelmet monumentális "képregényként" bemutató olajfestményét, melyet a Fővárosi Képtár még ekkor megvásárolt. Feltehetően e nagyszabású és méretében is lenyűgöző (300 x 250 cm) mű sikerén felbuzdulva kezdett hozzá  Az ókortól napjainkig összefoglaló című, 200 lapra tervezett történelmi sorozatához. E grandiózus vállalkozás, mely az egyetemes történelem, magyar művész által alkotott, legnagyobb szabású képi áttekintését adta volna, csupán töredékeiben készült el. Batthyány komornyikja és titkára tanusága szerint a mintegy másfélszáz elkészült lap szétszóródott és a java feltehetően külföldre került. A Mű-Terem Galéria 2002 tavaszi aukcióján szintén e sorozatból árverezett el három darabot, melyeken a kereszténység elterjedésének időszakát megidéző jelenetek láthatóak, így időrendben a ciklus első negyedében helyezhetőek el. Az itt bemutatott, szintén e sorozat részét képező lap, az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulásán idejét, a dualizmus korának kezdetét mutatja be.

      Csupán remélhetjük, hogy valamikor előkerülnek a ciklus lappangó darabjai, melyek nyilvános bemutatásával gróf Batthyány Gyula elfoglalhatná a magyarországi képzőművészet történetében őt méltán megillető helyét.

      Az Osztrák-Magyar Monarchia születése

      Mivel történelmi kompozícióról van szó, így feltételezhető, hogy a tárgyalt mű időben közeli, egymással szoros összefüggésben lévő jeleneteket, személyeket és egyéb képi ábrázolásokat tartalmaz. Képünk középterét 1866-1867-es, a magyar történelmet tekintve is sorsdöntő események ábrázolásai töltik ki. Időrendben legkorábbi az a csatajelenet, mely a poroszoknak az osztrák haderők felett, 1866. július 3-án aratott königgrätzi győzelmét mutatja be. Ausztriának a Német Szövetségből való kiszorulása és meggyengülése teremtett lehetőséget a magyar és osztrák érdekeket egyeztető kiegyezésre, az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulására. A csatajelenet közepén alul megjelenő képmások a konfliktusban résztvevő hatalmak kulcsfigurái: a porosz Otto von Bismarck kancellár, II. Viktor Emánuel olasz uralkodó és I. Ferenc József osztrák császár. Közvetlenül e jelenetsor fölött látható Ferenc József  és Erzsébet 1867. június 8-án, a budai Mátyás-templomban történt megkoronázása, melynek számos korabeli ábrázolása közül Batthyány a cseh származású osztrák grafikus, Franz Kollarz kompozícióját és Erzsébet királyné Emil Rabending által készített fotográfiáit (1867, Bécs, HM), valamint Székely Bertalan által festett képmását (1869, Makó, JAM) használta fel, montírozta egybe. A képrészlet leghangsúlyosabb szereplője Deák Ferenc, legújabbkori történelmünk egyik vezéralakja, a kiegyezés kulcsfigurája. E jelenet fölött Ferenc József öccsének, Miksa mexikói császárnak 1867. június 19-én történt kivégzése látható, mely Édouard Manet híres művének (1868, Mannheim, Städtische Kunsthalle) kompozícióját követi. Batthyány festményének középterén, alulról felfelé az óramutató járását követő képsorozat utolsó részletén, a francia megszállás alól felszabadult Mexikót szimbolizáló színpompás, idilli jelenet bontakozik ki, fókuszában a függőágyban pihenő fiatal hölggyel.

      A felső keskeny sávban művészettörténeti idézetekként a korszak híres művészei önarcképeinek és műveinek átiratai sorakoznak. Balról jobbra haladva a sorozat Arnold Böcklin Önarckép hegedülő Halállal (1872, Berlin, Neue Nationalgalerie), című festményével indul, majd Lord Frederic Leighton, kora ünnepelt angol festőjének önarcképe (1880, Firenze, Uffizi) valamint ennek hátterében A fürdőző Psyché (1890, London, Tate Gallery) című híres műve következik. A szemüveges, kalapos és szakállas férfi Franz von Lenbach német festő önarcképe (1865, München, SG) után készült, aki Bismarck legtöbb és legjobb portréinak megalkotójaként is ismert. A további képkockák közül beazonosított alkotások: a francia Jean-Baptiste Carpeaux szoborműve: A Tánc (1867-8, Paris, Musée de l’Opera); Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nő (1874, MNG); valamint a jobb szélen Székely Bertalan: Thököly Imre menekülése (1873, MNG) festményének részlete látható.

      A képsík alsó részén futó sávban Batthyány báli környezetben csevegő, sétáló arisztokrata hölgyeket ábrázolt.

      A festmény megfejtését tekintve legbiztosabb része a középső, sejszerűen tagolt, szándékoltan zsúfolt, a középkori kódexek lenyűgözően aprólékos és színes világát idéző kompozíció. Ezt keretezi felül a korszak szellemi-művészeti életét bemutató panoráma, valamint alul a társasági élet, vagyis a mindennapok világába bepillantást engedő részlet.

      Batthyány e hármas tagolású, zenei kifejezéssel élve többszólamú műve az Osztrák-Magyar Monarchia megszületésének korába varázsolja nézőjét. A saját társadalmi rétegét is szenvtelen kívülállóként szemlélni képes gróf dialektikus történelem szemléletére az ellentétek és összefüggések hangsúlyozása jellemző. Háború és béke, Kelet és Nyugat, Európa és Amerika ellentéteit és kapcsolódási pontjait, egymással paralell módon, képregényszerű, quodlibet szerkesztési módszerrel tárja elénk, művészettörténeti szempontból és kvalitását tekintve is figyelemreméltó festményén.

      Irodalom:
      Bellák Gábor: Batthyány Gyula: Ezer év küzdelme, In.: Történelem – Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon, Kiáll. kat. szerk. Mikó Árpád, Sinkó Katalin, Budapest, MNG, 2000, 647-648.
      Batthyány Gyula: Széchenyi apoteózisa, Kiáll. kat. T. Ridovics Anna előszavával, Budapest, PIM, 1991.
      Batthyány Gyula: Történelmi jelenetek I., II., III., In.: Mű-Terem Galéria Tavaszi Aukció katalógusa, Budapest, 2002, 152-155.
      RA

  29. Batthyány Gyula - XVII. századi nászéj, 1921
    1. Batthyány Gyula 1921 márciusában, az Ernst Múzeumban megnyílt kiállításának látogatói szintúgy tanácstalanul igyekezhettek a bemutatott képek mélyebb értelmének felfejtésével, mint a művész jelenkori, megkésett szemlélői és csodálói. A tárlat egykorú látogatói számára nem volt már ismeretlen Batthyány sajátos festői világa, hiszen öt évvel korábban, a háború kitörésének évében megrendezett első egyéni kiállítása alkalmával már találkozhattak műveivel. Teljes fegyverzettel, virtuóz festői felkészültséggel, egyéni, összetéveszthetetlen stílussal lép ekkor közönség elé a huszonhat éves ifjú. Eredetiségét, művészetének sajátos zamatát nem magyarázzák a Vaszary János mellett, majd a párizsi és müncheni akadémiákon eltöltött tanulóévei. Képei zárványvilágként hordozzák régmúlt korok lenyomatait és a jelen groteszk formációit. Kritikusai főúri származásával magyarázzák extremitásait, elnéző mosollyal térnek napirendre festői próbálkozásai fölött. Pedig különcségei már akkor sem pusztán önkényes játékok, hanem a korszak növekvő belső feszültségeire reagáló magatartásforma eredményei. Védekezési mechanizmusa a menekülés, menedéke a történeti múlt és saját koráról alkotott vízióinak hermetikusan zárt birodalma. A sivár és kegyetlen valóság monokróm képe elé a fantázia színes ékkövekben, selymekben, brokátokban csillogó, nehéz fűszeres illatokkal és lágy zenével telt színtereit vetíti. Fantáziavilága nem pusztán gyönyörködtetés, hanem mint a fogságából magát mesemondással megváltó Seherezádé esetében: a feloldozás és túlélés eszköze.

      Míg 1914-ben festményein az Ezeregyéjszaka városának kapuit nyitja meg, 1921-ben bemutatott művei a háborús és trianoni sokk által megrázott közösség megújult menedékébe, a dicsőséges nemzeti múltba vezetnek. Batthyány érzékenységét a nemzeti história iránt származása is magyarázza, hiszen a Batthyányiak évszázadok óta kiemelt szerepet vállaltak a honi történelemben, annak is nemzeti érzelmű, ellenzéki oldalán. A festő dédnagyapja Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök, édesanyja, Andrássy Ilona, a “vörös grófnő", Andrássy Katinka testvére volt. Ez a dicsőséges családi ősgaléria belépőt kínál a múlt labirintusába a piktorrá lett kései leszármazottnak. Batthyány festészetének forgószínpadára halmoz elmúlt korokat és embereket, pompás ruhákba bújtatott szereplői karában éppúgy feltűnnek történelmi személyiségek mint irodalmi alakok. Az 1921 tavaszán megnyílt tárlat első terme a gáláns 18. századba kalauzol. Apropója Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című költeményének bemutatott illusztrációsorozata. A grafikákat egy sor festmény követi, felvillantva II. Lipót koronázását, a tatárjárást, egy reformkori pesti lóversenyt, a Nemzeti Színház és a Lánchíd építését. A politika és kultúrtörténet jeles eseményei mellett azonban helyet kapnak a történelem magánéletének epizódjai is, mulatságok, szüretek, bálok – és köztük egy 17. századi nászéj jelenete is, amely talán képünkkel azonosítható.

      A pávaszem-mintás nehéz brokátfüggönyök a históriai múlt intimitásait takarják. Az aranyszínű kárpit mögé egy vörös köpenyes, aranysújtásos ruhába bújt ifjú tekint be. Szemközt vele a meglesett – és megkísértett – hölgy bájait csak kibomlott főkötője takarja. Finomkodó kéztartása reneszánsz kurtizánok ábrázolásait, a Fontenaibleau-i kastély ledér hölgyeinek festménysorozatát idézi. Batthyány a reneszánsz festőkkel kél versenyre a pompás anyagok és részletek aprólékos festésmódjával, az ornamensek finoman cizellált kidolgozásával is. Az ábrázolás nyilvánvaló erotikáját kifinomult részletekkel palástolja, meleg színtónusok sárga-vörösre hangolt puha egységébe ágyazza be. A hölgy rafinált csábítása, egyszerre hűvös és kitárulkozó lénye közeli rokona Laura, Lilla vagy Fanni 18. századi költőink által vágyakozva és keseregve oly sokszor megidézett alakjával, akit Csokonai Vitéz Mihály egyik szerelemért esdeklő versében így szólít meg: “Rózsa! engedd, hadd heverjek/ Éltető bokrodba már,/ S édes árnyékodba nyerjek/ Fészket én, rideg madár".

      Kiállítva:
      Az Ernst-Múzeum kiállításai XLVI. XVI. csoportkiállítás. Ernst Múzeum, Budapest, 1921. kat. sz.: 54.: Nászéj (XVII. század)

      Irodalom:
      T. Ridovics Anna: Batthyány Gyula (1888-1959). In.: Batthyány Gyula 1888-1959: Széchenyi apoteózisa. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1991. o. n.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. Új Művészet, 2000/1. 4-7.

  30. Batthyány Gyula - La noce (Esküvő)
    1. Gróf Batthyány Gyula festészete a két háború közötti hazai művészet egyik legkülönösebb fejezete. Alkotásainak kevés számú magyarázója – köztük leginkább az Ernst Múzeum kiállításkatalógusainak bevezető szövegeit megfogalmazó Lázár Béla – művészetének szecessziós gyökereit, a formákat ornamensekké oldó látásmódját emelik ki. Kritikusai üres formajátéknak, extremitásokat hajszoló divathóbortnak titulálva a látottakat, negligálják művészetét. Elutasításuk magyarázata Batthyány festészetének társtalansága, a hazai hagyományoktól élesen elütő intellektuális jellege, a természeti látványt személyes élményein átgyúró expresszív-szürreális kifejezésmódja. Az általa megkonstruált festői világ épp olyan nehezen megközelíthető és monomániásan következetes világmagyarázat mint nagy festő elődjei, Csontváry Kosztka Tivadar vagy Gulácsy Lajos művészete. A rokokó és a századforduló szecessziós formakísérleteivel rokon modorossága álarc, a silány külvilágtól való menekülés eszköze, tudatos ellenállás a két háború közötti festészet – államilag is támogatott – neoklasszicista áramlatával szemben, amelynek célja a szétesett egésznek a tradíciók talaján való újraélesztése, és amellyel szemben Batthyány formalizmusa a szubjektív valóság mélyrétegeit feltáró törekvéseinek segítője.

      Festményeiben érzékeny szeizmográfként mutatja ki a Trianon utáni Magyarország szétzilált társadalmának újonnan háborúba sodró patológikus jelenségeit, saját osztályának, az arisztokráciának tudathasadásos állapotát. Az Esküvő is Batthyány festményeinek sajátos társadalomkritikai vonulatához kapcsolódik. Képeinek ebben a csoportjában gyakorta örökíti meg a kiváltságosok társasági eseményeit, festményein azonban a lóversenyek, bálok, színházi előadások szürreális zárványvilággá zárulnak össze, pompájuk álomszerűen felfokozott, örvénylő terük ópiumálmok vízióit idézi. Témája gyakorta kiemelt jelentőségű esemény, amely konvencionális voltánál fogva a leginkább megfelelő céltáblája Batthyány vitriolos társadalomkritikájának. Az Esküvő arctalan, bábszerű ünnepeltjeit előkelő vendégek lárvaarcú hada zárja körbe, a körülöttük hullámzó groteszk vendégsereg a kép hátterébe szorítja a fiatalokat, akiknek mozdulatlan tengelye körül örvénylik a testek egymásba hatoló masszája. Nem pusztán önkényes formajáték, hanem nyugtalanító erejű látomássá, szürreális vízióvá tágul a látvány, amelynek fullasztó zsúfoltsága, testetlen arabeszkekké omló valóság felettisége, megbillent egyensúlya pontos látlelete egy kizökkent világnak.

      Kiállítva:
      A “Céhbeliek" VII. kiállításának katalogusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1932. márc.-ápr. Kat. sz.: 7. La noce.  Reprodukálva a katalógusban.
      Kiállítás gróf Batthány Gyula festményeiből. Műterem Galéria, Budapest, 1997. Kat. sz.: 10. (reprodukálva)

      Irodalom:
      Lóránth László: Paletta. Budapest, 1944. 22-25.
      Magyar művészet 1919-1945. (A magyarországi művészet története 7.) Főszerk.: Kontha Sándor. Budapest, 1985. 52., 238.
      T. Ridovics Anna: Batthyány Gyula (1888-1959). In.: Batthyány Gyula 1888-1959: Széchenyi apoteózisa. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1991. o. n.
      Gellér Katalin: A szecesszió manieristája. Új Művészet, 2000/1. 4-7.

  31. Batthyány Gyula - Bissingen Vera grófnő
    1. Az ország egyik legrangosabb családjába született Batthyány Gyula, a két világháború közötti Budapest legkeresettebb és legmegbecsültebb társasági festője, akinek életművében kitüntetett helyet foglalnak el az arisztokrata hölgyekről, színésznőkről és táncosnőkről készített portrék. A fekete-fehér szatén estélyiben, fején tollakkal ábrázolt graciőz és elegáns Bissingen Vera könnyed testtartásban pózol a képen. Dekoratív vonalvezetés, lágy drapériák, a manierizmusra jellemző megnyújtott formák és érzékien megmunkált felületek jellemzik a festményt.

      A szász eredetű, az 1600-as évekig visszavezethető nemesi Bissingen-Nippenburg család leszármazottja az 1896. március 5-én Meránon született Bissingen Vera, 1913-1915 között Glatz Oszkár szaktanári felügyelete alatt a Képzőművészeti Főiskolán alakrajz és festészet órákat vett.

      Bissingen Vera már divattervezőként vett részt 1916-ban a Fényűzés Elleni Liga által kiírt pályázaton, ahol rögtön két díjat is nyert. Az előkelő mágnáshölgyek támogatásával alapított liga célja az volt, hogy felemelje a szavát a háborús években a tékozlás ellen. A Liga a fellépő anyaghiány miatt kiírta Magyarország első divatpályázatát, a kevesebb anyagból készített, olcsóbb és praktikusabb ruhák tervezésére. A pályázati bíráló bizottság elnöke őrgróf Pallavicini Györgyné volt, tagjai pedig gróf Batthyány Gyuláné valamint a kor két meghatározó divatdiktátora, Holzer Sándor és Giradi József volt. A pályázaton díjazott darabokat később kiállításon mutatták be, amely a célkitűzéseikkel ellentétben túl fényűzőre sikeredett, így a liga támogatottság hiányában 1917-ben megszűnt.

      Bissingen Vera, mint oly sok női kortársa későbbiekben a jótékonykodás felé fordult. Részt vett 1940-ben, az Operában rendezett Díszestélyen is, amelyet a magyar művészet támogatásáért rendeztek, ahol a hercegi és grófi családok klasszikus művészettörténeti darabokat, festményeket és szobrokat elevenítettek meg. A publikum élőképekben tekinthette meg többek között Szinyei Majálisát, Rippl-Rónai Kalitkás hölgyét valamint Székely Bertalan Murányi Vénuszát, de antik jeleneteket is. Bissingen Vera nem csak rendezője, díszlet- és jelmeztervezője volt a pompei-i falfestményt és ravennai mozaikot ábrázoló életképeknek, hanem maga is szerepel a karakterek között.

      SZ

       

  32. Batthyány Gyula - Mediterrán forgatag (Utazás Spanyolországban), körül
    1. Gróf Batthyány Gyula kiállított képeinek sokatmondó címei és az újságok interjúiban elejtett megjegyzések arra engednek következtetni, hogy az utazások - elsősorban a távoli, egzotikus célok felé vezető hajóutak - kiemelkedő szerepet töltöttek be a festő életében. A harmincas évek folyamán nem egy olyan kiállítása volt, melyek szinte teljes anyagát egy-egy motívumgyűjtő utazás intenzív élményei ihlették. Két fennmaradt, Lázár Bélának, a neves műkritikusnak küldött képeslap arról az utazásról tudósít, mely 1934 során Portugália, Spanyolország, a Kanári szigetek és Olaszország tájaira vezetett. Az itt gyűjtött képötletek a következő év februárjában kerültek közönség elé. 1933-as tárlatán mutatta be azt a képsorozatot, melynek témáit egy hónapokig tartó Földközi-tengeri körút szolgáltatta. Élményeire így emlékezett vissza közel nyolc év elteltével: ,,Életem legszebb emléke egy középtengeri utazás. Nyolc hétig utaztam egy olasz kereskedelmi hajón, mint magányos utas. A Baedeker által csillaggal nem jelzett helyeken jártunk, Ciprus szigetén, Kis-Ázsia és Szíria másodrangú kikötőiben és sokszor ég és tenger között... A levantei kikötők csőcseléke közé elvegyülve - boldog voltam."

  33. Batthyány Gyula - Keleti város
    1. Kiállítva és reprodukálva:

      •Kiállítás gróf Batthyány Gyula festményeiből. Mű-Terem Galéria, Budapest, 1997. november 21. – december 5. katalógus: 12.

      Reprodukálva:

      •Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula az elveszett Magyarország festője. Budapest, Népszabadság Könyvek, 2007. 47. oldal, illetve 60. kép


      Út a mediterráneumban

      „Életem legszebb emléke egy középtengeri utazás. Nyolc hétig utaztam egy olasz kereskedelmi hajón mint magányos utas. A Baedeker által csillaggal nem jelzett helyeken jártunk, Ciprus szigetén, Kis-Ázsia és Szíria másodrangú kikötőiben és sokszor ég és tenger között … A levantei kikötők csőcseléke közé vegyülve – boldog voltam.”- írta visszaemlékezéseiben Batthyány Gyula. Ez az út Trieszt kikötőjéből indult. A festő a két hónap alatt Korfu, Athén, Kréta, Alexandria, Kairó, Port Said, Beirut, Ciprus, Antaya, Rhodos útvonalon tért vissza a kiindulási pontra. Az út eredményeit Batthyány az Ernst Múzeum termeiben mutatta be 1933 májusában. A negyven darabot számláló kollekció plasztikusan jelzi ennek a mediterrán városokat érintő utazásnak az életműben betöltött kiemelkedő jelentőségét: a dandy-világ festőjének tematikus arzenálja jelentősen kibővül. A felső tízezer életének krónikását elvarázsolja az ezeregy-éjszaka izgalmas világa s egy színekben és formákban új világ pillanatképeivel nyűgözi le közönségét.

      Batthyány dekorativizmusa

      Batthyány Vaszary Jánosnak az osztályába járt a Képzőművészeti Főiskolán, akinek „anti-akadémikus” módszerei, a stílus imitációt elutasító szabad festészeti felfogása kiutat jelentett az akadémizmus szárazságától szabadulni kívánó növendékek számára. Vaszary később is figyelemmel követte tanítványai művészi sorsát, előítéletek nem bénították, ha tehetséges, rendhagyó festészettel találkozott. Batthyány művészetéről például az egykori mester így vélekedett: „Azt hiszem, nem csalódom, ha a dekoratív jegyben látom tehetségének lényegét. Rendelkezik mindazon kvalitásokkal, melyek itt sikert biztosítanak: a tömegek, monumentek megmozdítása, a díszítő anyagok hangsúlyozása, a rafinált festői ingerek kikeresése, amelyek a képfelületnek elragadó arabeszket adnak (...) tárgyainak meseszerű hatása oly képzelőerőről tesz tanúságot, amely e síkon őt majdnem egyedülállóvá teszi.” A mester által tűpontosan megfigyelt stílusjegyek az olyan „tárgyilagos”-nak tekinthető műfajban is jól megfigyelhetők, mint Batthyány tájképfestészetében. Ritka eset, amikor a művész tekintete megpihen a látványon; amikor nem iktatja ki a „festőietlen” elemeket a mindig is vonzónak tekintett narratíva és dekoráció kedvéért.

      Lüktető élet egy tájképben

      A Keleti város esetében a festő madártávlatból ábrázolja témáját, széles rátekintést engedve ezzel a középkori falakkal és bástyákkal körülvett városra. Bár Batthyány embereket, életképi elemeket nem helyezett el a vásznon, a házfalak eleven, telt színei, a tengerpart szaggatott vonala, valamint a várfal girbe-gurba vonalvezetése a mediterráneum életteli atmoszféráját sugallják a festményen. A városka bástyákkal gömbölyített falai mögé sem nehéz a mindennapjaikat élő, sürgő-forgó családokat képzelni. A városka életének képzelt ritmusát Batthyány a tereptárgyak ritmikus elrendezésével teszi láthatóvá; a nagyobb háztömbökre felel a kép függőleges tengelyében álló minaretek sora, melyeknek a jobb szélen emelkedő „alsó-város”, valamint a magaslatot lezáró fellegvár diagonális kerete szab határt. Ezek között bújik meg az apró színes síkokkal tagolt zegzugos város. Az épített környezetet atmoszférikus rezgéseivel a természet fogja össze: a lazúrosan megfestett vízfelület és a rajzos városrészletek közötti játék. Mintha a grafikus Batthyány találkozott volna össze a festő-kolorista Batthyányval... Nem túlzó kijelentés azt állítani, hogy Batthyány e festménye, az oeuvre-ön belül ritka őszinteséggel és virtuozitással adja vissza a tájban, a történelemben és a képzeletben létező város sajátos arculatát.

      Kaszás Gábor

  34. Batthyány Gyula - Párizsi kokottok (Hölgyek konflisban)
    1. Batthyány Gyula most bemutatott, mondén jelenetté, könnyen továbbgondolható történetté bővített kettős portréja nem konkrét személyek vonásait rögzíti: valójában a századfordulós Franciaország talán legnagyobb vonzereje, a regények és költemények, festmények és divatlapok százaiból megismert és a kortársak által kimondva vagy kimondatlanul irigyelt típus, a „párizsi nő” jelenik meg rajta. A korabeli társasági élet sztárjai ők, kiknek szépsége, elbájoló karaktere legalább annyira csalogatta az idegen utazókat, a pénzvilág és az arisztokrácia kalandokra vágyó turistáit, mint a város történelmi épületei, pompás parkjai, fényes boulevardjai és pikáns szórakozást ígérő mulatói. Közülük kerültek ki a csábítás művészei, a „Demi Monde” hölgyei, akik már a 19. századi útleírásokban is ugyanúgy hozzátartoztak a város megcsodálandó nevezetességeihez, mint a Notre Dame vagy a  Champs-Élysées, s egy-egy találkozás e ragyogó „kaszt” legnevesebb képviselőivel a befolyásos politikusok, híres művészek és irigyelt mágnások párizsi programjának előre lekötött része volt, hasonlóan a műterem-látogatásokhoz, színházi- vagy operaelőadásokhoz.

      A legendás „párizsi nő”-ről kialakult kép jórészt e félvilági hölgyek köré szőtt mítoszokból táplálkozott, akkor is, ha a népszerű regények oldalain, az útleírások mondatai között és a divatlapok tudósításaiban a tisztes előkelőségek, a fedhetetlen erkölcsű szépasszonyok szórakozása, ruhaviselete és aktuális frizurája is világszerte közkinccsé vált, sőt divatot teremtett. Nem csupán fényes megjelenésük, kifogástalan toalettjük volt szinte mindenütt irigység tárgya, de életmódjuk, napirendjük, szórakozásaik színterei is ismerőssé váltak a képes magazinok elterjedésének köszönhetően. A fényűző bálokban, előkelő társasági eseményeken töltött éjszaka után e hölgyek általában délben keltek, majd reggeli és több órás öltözködés után baráti látogatásaikat, luxusvásárlásaikat bonyolították le. Kora délután gyakran sétakocsikáztak egyet Párizs hatalmas kiterjedésű és tekintélyes múltú közparkjában, a Bois de Boulogne fái között. Ezek a programok – miközben lehetőséget nyújtottak az új ruhaköltemények és pompás kalapok bemutatására – valójában egyetlen fontos célt szolgáltak: alkalmat adtak az előkelő hölgyek és gáláns urak között szövődő románcok kibontakozására. Batthyány Gyula képe ennek a korszakokon átívelő, érzéki „színjátéknak” állít emléket. Parádés ruhájú, kihívó pillantású főszereplői, háttérben a felületet barokkosan elborító, örvénylő drapériaként hullámzó lombokkal és a valódi, vagy csupán képzeletben megjelenő cilinderes lovasokkal a festő egyik legdekoratívabb kompozíciójának fókuszába kerültek: e dekadens formakavalkádot a megfestés szaftos, bővérű érzékisége, az ecsetjárás jellegzetes, ondoláló fürgesége teszi összetéveszthetetlenül egyedivé.

      MP

  35. Batthyány Gyula - Fekete akt fehér lakkcipőben
    1. Reprodukálva

      Reprodukálva: Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula: Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007. 114. kép

  36. Batthyány Gyula - Tengeren (Történelmi kompozíció)
  37. Batthyány Gyula - Háremben
    1. Reprodukálva

      Reprodukálva: Molnos Péter: Gróf Batthány Gyula. Az elveszett Magyarország festője. Budapest, 2007. 29. kép., Molnos Péter: Count Gyula Batthány. Painter of a Lost Hungary. Budapest, 2007. 29. kép.

  38. Batthyány Gyula - A királyfi unatkozik
    1. Képtörténet

      Kiállítva: Exposición International de Barcelona (Barcelonai Világkiállítás), Barcelona, 1929. (6. El Principe que se aburre), XVIII. Exposition Biennale Internationale des Beaux-Arts (18. Velencei Biennálé), Velence, 1932. (7. Composizione)

  39. Batthyány Gyula - Kalapos nők
    1. \n

       

      A szépség festője

      „Könnyűszerrel, de biztos készséggel megjeleníteni a lét napos szépségeit: ez művészi ideálom. Legyen a képzőművész az emberiség kiválasztottja, ki csak a szépet, színeset, gazdagot, illatosat látja. Abba mélyedjen el abba merüljön bele. A művészet legyen diadala az örömöknek legyen orgiája minden gyönyörnek.” 1914-ben, első egyéni kiállításának idején vetette papírra a fenti, ars poeticának is beillő szavakat Batthyány Gyula. Nem véletlen tehát, hogy életművéből feltűnően hiányoznak a lét nagy sorskérdéseivel foglalkozó, vagy az egyéni élet drámáit megörökítő alkotások.

      Képein egzotikus utazások, előkelő társasági események, erotikával átszőtt buja kalandok, a régmúlt korok dicső eseményei elevenednek meg, és persze páratlan bőséggel vonulnak fel a vérpezsdítő harmincas évek, a nosztalgiával visszaálmodott jazzkorszak főszereplői: a gáláns urak és a csábító szépségű divatdámák. Nemcsak művei, de a róla szóló tudósítások és a kortársak visszaemlékezései is igazolják, hogy Batthyány köztük érezte igazán elemében magát. Bár arisztokrata származása, családi indíttatása decens távolságtartásra, elegáns különállásra is predesztinálhatta volna, ő mégis az egyik legismertebb, legnépszerűbb társasági alakja volt a harmincas évek Budapestjének: valóságos celeb-művész. A bálokról, estélyekről, lóversenyekről és koktélpartykról, aktuális pletykákról és a korabeli sztárok magánéletéről beszámoló hetilapok, a Színházi Élet vagy éppen a Délibáb rendszeresen kikérte véleményét a divat kérdéseiről is: a női öltözködés, a smink vagy éppen az aktuális manikűr-trendek témájában nyilatkozott, s alig múlt el jelentős szépségverseny, hogy ne kérték volna fel zsűritagnak. A szépség és elegancia elismert szakértője volt, s e tudását nem csupán másokon, de magán is számon kérte. „Kedves és finom úr, külsőleg is minden széppel és jóval megáldott gavallér” – írta róla 1914-ben egyik első kritikusa, Török Gyula a Nyugat című folyóirat hasábjain. E szavakat olvasva nem meglepő, hogy a művészként egyre ismertebbé váló gróf a húszas-harmincas évek Pestjén a hölgyek körében is óriási népszerűségnek örvendett. „Imádták a lipótvárosi nők” – hangoztatta visszaemlékezésében a korszak egyik legismertebb műkereskedője, Fränkel József, s e szavaknak az ad különleges akusztikát, hogy jól tudjuk: a reménykedő hölgyek nem számíthattak tőle vonzalmaik viszonzására.

      A divatszakértő

      Batthyány Gyula a két világháború között élő budapesti elit minden fontosabb eseményére hivatalos volt: a társasági lapok tudósításaiban rendszeresen feltűnt a legelegánsabb estélyeken és partykon, a pazar divatbemutatóként is szolgáló lóversenyeken, a Király-díjon és a Derbyn, valamint a népszerűbb színházi premiereken. Személyes varázsa és szerteágazó nyelvismerete miatt különösen jó kapcsolatot ápolt a Budapestre akkreditált diplomaták és feleségeik körében, így számos portrémegrendelést is kapott ebben a társaságban: elég csupán a Magyar Nemzeti Bank tanácsadójaként itt dolgozó Lord Bruce feleségéről, a világhírű balerina, Tamara Karsavináról festett arcképre, vagy a pesti „leading lady”-k egyik vezéralakjáról, Tascher Benjamin grófnőről készített portréjára gondolni. De Batthyány nem csupán arcképeken örökítette meg a korszak jellegzetes nőalakjait. Sőt: legszebb e tárgyú alkotásai azok a művek, melyek nem külső megrendelésre, hanem a művész saját inspirációjára születtek meg. E festményeken, mint a most bemutatott alkotáson is nem egy konkrét személy egyedi, múlandó vonásai tűnnek fel a néző előtt, hanem egy-egy örök nőtípus ideálalakja. Leggyakrabban az Art Deco korszak jellegzetes, egész lényével, így testével és társadalmi szerepeivel is maga rendelkező, szellemi és szexuális függetlenségre törekvő, „modern nő”, a vamp korokon átívelő figurája bontakozik ki művein, aki látszólagos elzárkózásában, illedelmes visszahúzódásában is készenlétben tartja nőiességének csábító fegyvereit. Úgy erotikus, hogy sosem közönséges, inkább csak sejteti, mint nyíltan feltárja bájait.

      Batthyány Gyula képeinek nőalakjai sokszor megdöbbentő sminkjeikkel érnek el expresszív hatást. Életművében valóságos mintakönyvként vonultatja fel a korszak divatos vamp figurájának prédára leső ragadozóit, a keletiesen vad, önimádó, kéjesen pózoló végzet asszonyát, sápadt arccal, sötétre festett, tágra nyitott, ópiummámorban úszó szemekkel, vagy éppen a bűnre csábító szende szűz izgatóan ártatlan maszkját felöltve. Nem lankadó figyelemmel követte a divat változását a ruhák és a kozmetika területén egyaránt, festményein hűen követve, sőt hangsúlyozva és karikírozva az uralkodó trendeket. A vele készült riportok visszatérő eleme a női sminkek elemzése:

      „Mit csináltak a nők a húszas évek csücsöri babaszájából? Előbb megnyújtották, mint megannyi Garbo, aztán megduzzasztották, mint Crawford, és most már olyan gyönyörű, eleven, izmos, önálló életet élő szájat viselnek, hogy minden festőnek örülhet a szíve” – olvashatjuk egy vele készült interjúban a Film, Színház, Irodalom című lap 1940 decemberi számában.

      E cikk néhány mondata arra is rávilágít, hogy a nők számára Batthyány nem csupán tetszetős, nagy sikert arató portréik előkelő alkotója volt, hanem valóságos divattanácsadóként is működött:

      „Minden nő azzal, hogy kifesti magát, jelzi, mit szeretne magából csinálni. Színben, formában egyaránt. Persze sokszor rosszul. Előfordul, hogy kénytelen vagyok egy-egy modellemet meggyőzni arról – hogy félreérti önmagát... Megmagyarázni neki, mi is az ő igazi típusa. Megkérni, változtasson frizurát, púderszínt és szemöldökformát. Azután nagy öröm nekem, ha látom, hogy megszépül a portrém nyomán.”

      Nők és kalapok

      A Kalapos nők című képen feltűnő hölgyek egy előkelő társasági esemény, talán egy lóverseny nézőközönségének feltűnő szépségű szereplői Batthyány Gyula ezeken a helyszíneken, a budapesti, párizsi vagy angliai futamok alkalmával soha sem a pályára, a versenyző lovakra és lovasokra koncentrált: sokkal jobban érdekelte a tarka nézősereg, melynek tagjai – elsősorban női szereplői – úgy használták a nagy futamok nyújtotta reprezentációs lehetőséget, mint egy óriási divatbemutató előkelő közönséggel szegélyezett kifutóját. Ezekben az évtizedekben a lóversenyek Európa-szerte különleges szerepet töltöttek be. A kiemelkedő díjakról elnevezett futamok az előkelő társasági élet legfontosabb eseményei voltak, melyek alkalmat adtak az arisztokrácia és a módosabb polgárság találkozására, s melyek köré bálok, estélyek, fogadások sora szerveződött. A derby vagy a Király-díj, melyen Batthyány Gyula is minden esztendőben megjelent, Magyarországon is hasonló szerepet töltött be. Az előkelő divatházak újabb és újabb kollekciókat kreáltak ezekre a versenyekre, s külön divatbemutatókon népszerűsítették az aktuális futamokra szánt toaletteket. „A tavaszi szezonnak Párizsban éppen úgy, mint Budapesten, legnagyobb divateseménye a lóverseny” – írta Tavaszi ruhák a longchampsi versenyen című cikkében a Színházi Élet, s a korabeli társasági lapokat olvasva tökéletesen igazolást nyer ez a tétel: a versenyekről szóló tudósítások szédítő szakértelemmel elemzik a nézőtéren megjelenő híres szépasszonyok gondosan válogatott ruhakölteményeit.

      Batthyány rafinált kompozíciója, az egymás mögül kibukkanó arcokkal, a formakavalkád csúcsán felbukkanó apró férfialakkal és a kalapok hangsúlyos, egymást metsző diagonálisaival élesen metsződik ki a mélykék háttérből. Az École de Paris tiszta festőiségét idéző forma- és felületalakítást egy virtuóz technikai megoldás teszi még izgalmasabbá. A testeket körülölelő és a delikát ruhamintákat kirajzoló vékony vonalháló valójában a karton világos felülete, melyet Batthyány – stílusának egyik jellegzetes ismérveként – szabadon hagyott, így fokozva az ábrázolt motívumok sziluett hatását és a kompozíció vibráló mozgalmasságát. Batthyány Gyula Kalapos nők című képe, az egész életmű egyik legdekoratívabb kompozíciója azt a korszakot idézi meg, mikor Budapest fontos része volt a nemzetközi divatvilágnak. A mondén éjszakai életéről, előkelő hölgyeiről és nagy múltú arisztokratáiról híres főváros gyakran látott vendégül igazi világsztárokat: a kozmetikai ipar nagyasszonya, Elisabeth Arden éppen úgy meglátogatta magyarországi híveit, mint az olasz származású, de Párizsban világsztárrá váló divattervező, Elsa Schiaparelli. Batthyány képeinek különleges értéke, hogy általuk erről a végleg eltűnt világról, az Art Deco Budapest szépségeiről is eleven képet alkothatunk.

      Molnos Péter

      \n
      \n \n

      Képtörténet

      \n

      Kiállítva:- A Modern magyar festészet legszebb képei, Kieselbach Galéria, 2004. - Képek egy eltűnt világból. Batthyány Gyula kiállítása, Kieselbach Galéria, 2015. március–április

      \n \n \n \n

      Reprodukálva

      \n

      Reprodukálva:- Modern magyar festészet 1919–1964, szerk.: Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. (919. kép) - Modern Hungarian Painting 1919–1964, szerk.: Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. (919. kép) - Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Az elveszett Magyarország festője, Budapest, 2007. (címlap és 79. kép) - Molnos Péter: Count Gyula Batthyány. Painter of a Lost Hungary, Budapest, 2007. (címlap és 79. kép) - Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula. Képek egy eltűnt világból, Budapest, 2015. (139. kép)

      \n \n \n \n

  40. Batthyány Gyula - Elegáns társaság (Társaság asztal körül)
    1. „Batthyány Gyula gróf Hunyadi János úti műtermében estélyt adott, amelyen többek között résztvettek: Windischgraetz Natália hercegnő, gróf Bethlen Istvánné, gróf Sigray Antal, gróf Andrássy Manóék, gróf Zichy Istvánék, Apponyi Juli grófnő, gróf Csáky Imréék, herceg Hohenlohe Ferencék, báró Bornemissza Daisy, gróf Hadik Mihályné, gróf Esterházy Benedek, ifj. őrgróf Pallavicini György, Bulla Elma, …” A Hétfő Reggel című napilap 1939. május 8-i beszámolójának szerzője nem győzte a felsorolást: cikkének végén három pont jelzi, hogy az előkelő vendégsereg illusztris tagjainak névsora még hosszan folytatható. A társasági lapokban közölt számtalan hasonló beszámoló is jelzi, hogy a két világháború között Batthyány Gyula volt a magyar születési és pénzarisztokrácia legfelkapottabb festője. Főnemesi származása, előkelő megjelenése, s nem utolsósorban tetszetős, rendkívül dekoratív festői stílusa avatta az elit elsőszámú kedvencévé. „A társaság legdivatosabb festője... Tárlatai a mondén világ eseményei” – írta róla egyik kritikusa 1937-ben. Akik közelről ismerték, szinte nem értették, mikor festi képeit: minden elegáns parti, társasági rendezvény, elit asztaltársaság meghívottja, tagja, közkedvelt résztvevője volt. Batthyány Gyula egykori személyi titkára egy 1985-ös tévéinterjúban elmondta, hogy az egyedül élő, a harmincas években már a budai vár oldalában, a Hunyadi Sándor utcában álló műtermes lakásban dolgozó művész átlagos napját reggel kilenc órától kettőig a festés töltötte ki, majd ebéd után a délutáni vagy esti társasági megjelenés előkészületei folytak. Korábban, felesége, Károlyi Zsuzsanna 1930-ban bekövetkezett halála előtt a család Délibáb utcai, egyemeletes, elegáns villájában vagy a bicskei Batthyány-kastélyban folyt a sokak által irigyelt társasági élet, s innen indult gyakorta vendégségbe a fiatal, közkedvelt festő. Nála jobban senki sem ismerte a 20. század első felének pezsgő budapesti társasági életét, az arisztokraták, az iparbárók és a diplomaták által adott fényes estélyek, mondén koktélpartik és meghitt vacsorameghívások izgalmas világát. Azt a miliőt, amelyben a francia ékszerészkirály, Louis Cartier éppen úgy otthonosan mozgott, mint az orosz balett felülmúlhatatlan sztárja, Tamara Karsavina, az autógyáros Wilhelm von Opel és felesége, vagy éppen a gyakran Budapestre látogató világhírű art deco festő, Tamara Lempicka és férje, diószegi báró Kuffner Raul. Ezt a világot idézi meg Batthyány most bemutatott alkotása is, melyet hangsúlyos szimmetriája, jellegzetes, manierisztikus festői modora, szokatlan nézőpontja és meglepő koloritja az életmű egyik talányos darabjává avatja.

      MP

      Reprodukálva: Molnos Péter: Képek egy eltűnt világból. Gróf Batthyány Gyula, Kieselbach Galéria Kereskedelmi Kft., Budapest-Győr, 2015. (127. oldal)

  41. Batthyány Gyula - Előkelő hölgy képmása, háttérben az esti Budapesttel
    1. "Batthyány Gyula gróf Hunyadi János úti műtermében estélyt adott, amelyen többek között résztvettek: Windischgraetz Natália hercegnő, gróf Bethlen Istvánné, gróf Sigray Antal, gróf Andrássy Manóék, gróf Zichy Istvánék, Apponyi Juli grófnő, gróf Csáky Imréék, herceg Hohenlohe Ferencék, báró Bornemissza Daisy, gróf Hadik Mihályné, gróf Esterházy Benedek, ifj. őrgróf Pallavicini György, Bulla Elma, ..." A Hétfő Reggel című napilap 1939. május 8-i beszámolójának szerzője nem győzte a felsorolást: cikkének végén három pont jelzi, hogy az előkelő vendégsereg illusztris tagjainak névsora még hosszan folytatható. Nem kétséges, hogy a két világháború között Batthyány Gyula volt a magyar arisztokrácia legkedveltebb festője. Főnemesi származása, előkelő megjelenése, s nem utolsósorban tetszetős, rendkívül dekoratív festői stílusa avatta az elit elsőszámú kedvencévé. Kiállított műveinek jegyzékén végigtekintve azt látjuk, hogy ez a népszerűség portrémegrendelésekben is testet öltött: Odescalchi hercegnőtől Andrássy Katalinig, Esterházy Pálnétól Pongrácz Jenőnéig hosszan folytatható azoknak a sora, akik arcképet kértek tőle. De nem csupán arisztokraták, hanem a szellem, a művészet nagyságai is előszeretettel ültek modellt Batthyány Gyula műtermében. Portrét készített többek között Tiarich Zdenkáról, a legendás szépségű zongoraművésznőről, vagy a század első évtizedeinek egyik legjelentősebb irodalmi szalonját szervező Tormay Cecilről.

      Batthyány Gyula egyik legreprezentatívabb, mindeddig ismeretlen képe magán viseli alkotója sajátos stílusának minden jellegzetes vonását. A manierisztikus foramvilágot a szecesszió vonalkultuszával ötvöző, végletesen kifinomult festészet egyszerre idézi El Greco zaklatott, expresszív formatorzításait és Bakst, vagy akár Beardsley dekadens érzékiségét. Batthyány tökéletesen ért ahhoz, hogy portréjának modelljében ne csak az individuum egyediségét, de a típus, a karakter általános vonásait is megragadja. Így válik képének főhőse a húszas, harmincas évek mondén - mulatóiról, éjszakai életéről méltán nevezetes - Budapestjének szinte szimbolikus alakjává: elegáns, kacér, egyszerre ábrándozó és kihívó. A város, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt a lába előtt hever. Mögötte Budapest szinte valamennyi nevezetes épülete felvonul: az alkony sejtelmes fényéből bontakozik ki a Lánchíd, a Bazilika, a Mátyás templom, a Parlament és a királyi vár kupolája. A festő Hunyadi János úti műtermének teraszán látható hölgy - gyönyörű ruhájával, finom ékszereivel - Budapest megszemélyesítőjeként jelenik meg előttünk.
      MP
  42. Batthyány Gyula - Lovarnő
    1. Gróf Batthyány Gyula az első magyar miniszterelnök dédunokája volt, apja Fiume kormányzója, édesanyja gróf Andrássy Ilona a korszak legismertebb arisztokrata családjaival volt rokonságban. Az, hogy ez a származás és az 1920-as években kialakuló művészete milyen összefüggésbe hozható, talán a legizgalmasabb kérdések egyike, a szakirodalom azonban keveset tudott eddig erről mondani. A két világháború között az arisztokrácia legkedveltebb festőművésze volt: a magyarországi felső tízezer hölgytagjai mellett külföldi hercegnők, világhírű színésznők versengtek azért, hogy lefesse őket. Érdekes módon a II. világháború idején főképp nagyméretű, történelmi témájú kompozíciókat készített. 1945 után a polgárdi Batthyány-kastélyt lerombolták, Hunyadi János-úti lakását elvették. Lakája befogadta a polgárdi cselédházba, itt tartóztatták le koholt vádak alapján 1953-ban. Harmincnyolc hónap után, 1956 júniusában szabadult a márianosztrai börtönből. 1959-ben halt meg betegen a Völgy utcai idegszanatóriumban. Képzőművészeti tanulmányait a párizsi Julian Akadémián, majd 1907-ben Münchenben, Angelo Jank útmutatása szerint végezte, mesterének Vaszary Jánost tekintette. Első kiállítására, melyen Beck Ö. Fülöppel közösen prezentálta műveit, 1914-ben az Ernst Múzeumban került sor. A korabeli kritika már ekkor nagy elismeréssel szólt a fiatal festő műveiről, amibe természetesen a származása is belejátszott. Első nagyszabású gyűjteményes kiállítását 1932-ben rendezték meg az Ernst Múzeumban, az aukcióra kerülő műve feltehetően ebből az időszakból származik.

      Az utóbbi években több Batthyány-művel találkozhatott az érdeklődő az Abigail Galéria aukcióin. Legutóbb a Balkonon (Spanyol nők erkélyen) című festménnyel, ezúttal egy világosabb színezetű, emellett expresszívebb, manierista-jellegű mű kerül terítékre. Batthyány vallomása azonban erre a műre is tökéletesen illik: ,,Az én asszonyalakjaim nyugtalanító egyének, akiknek sohasem a csinosságát, hanem egyéni bizarrságát hangsúlyozom. A központi nőalak arányai El Greco szentjeit, de még inkább Parmigianino kecses Madonnáját idézik, de még annak megnyújtott arányait is nagy mértékben eltúlozva. A kicsavarodott testet szögletesen ráncolódó ruházat fedi. Nemcsak a nőalak természetellenes mozdulata kelt zavart a nézőben, hanem az öltözék, a fátyol sötét színei is, melyek kontrasztot képeznek a jobb sarokban látható dekoratív virágcsokor tulipánjainak és nárciszainak élénk színkavalkádjával, illetve a nyúlánk fátyolos nőalak kedélyes arckifejezésével. A modell egyéniesített arcvonásai ezen a festményen is hiányoznak, a hangsúly sokkal inkább a ruhára helyeződik. E képet látva Leon Bakst és Aubrey Beardsley hatása, illetve Batthyány jelmez- és díszlettervezői múltja az, ami letagadhatatlan. Első nagyszabású színházi megbízásaként Herczeg Ferenc Bizánc című történelmi színművének díszleteit készítette el a Nemzeti Színházban, majd Eszterhás István Döbrönte kürtje című drámájának színrevitelében közreműködött. Innen származó ,,dekoratív érzéke elsőrangú . Bálint Aladár, a Nyugat kritikusa szerint, ,,Ha a kitűnő Bánffy Miklós gróf egyszer elunná vagy sokallná a díszlettervezés nagy kultúrát megkívánó, nehéz munkáját, nem talál festőt, akiben több tehetség, készség lenne arra, hogy helyettesítse őt, mint Batthyány Gyula grófban . Mintha Batthyány Gyula idővel - ezen a művén is észrevehetően - túlhaladta volna szecessziós előképeit - a ruházat szögletessége és a kompozíció különös jellege egy sajátságos, dekadens art decoval rokon ábrázolásmódot eredményezett, melyben a szokatlan társítások és arányeltérések a korszak pszichologizáló, szürreális gondolkodásmódjára vezethetők vissza. Batthyányi képeinek varázsát nem csupán a dekorativitás, a színek bősége adja meg, s nem csak a kicsavart, megnyújtott figurák arisztokratikus manierizmusa. Az igazi furcsaságok nem a formai, hanem a gondolati síkon érzékelhetők, ahogy az alakok környezete attribútumok sokaságává, jelekké absztrachálódik. Azaz amint a táj vagy a figura kilép formai kötődéséből s szabadon társítható jellé változik. Ilyen jel ezen a képen a virágcsokor és a lovak képe. A ló-motívum nem egyedülálló Batthyány oeuvre-jében - számos lóversenyt és lovaspólót ábrázoló művét ismerjük (különösen közvetlenül az I. világháború előtt foglalkozott efféle társasági események megörökítésével) a ló azonban itt más megközelítésben jelenik meg - a két sarokban ágaskodó paripa ezúttal egyértelműen túllép a szórakozás, a főúri dekadencia világán, s a hölgy közvetlen jele lesz.

  43. Batthyány Gyula - Balkonon (Spanyol nők erkélyen )
    1. A tragikus sorsú festő az 1930-as években egy nagy múltúcsalád leszármazottjaként a magyar főnemesek felhőtlenéletét élte. 1933 és 1934-ben a Mediterráneumban tett kéthosszabb körutazást, amelyeket élete legszebb emlékei közötttartott számon. Megfordult Isztambulban, Cipruson, ésÉszak-Afrikában, majd Spanyolországot és Portugáliát jártabe, sőt 1934-ben Madeirára és a Kanári-szigetekre is eljutott.Utazása során oly sok képet festett, hogy hazatérve több kiállítástrendezhetett friss műveiből.Az egzotikus környezet élénk színei, az arab és spanyol temperamentumrendkívüli módon megihlette. A hispán karaktert,a sötét szemű, egyenes tartású, démonikus erejű nőketelőszeretettel ábrázolta - a végzetes szenvedély típusát láttabennük megtestesülni.A Balkonon (Spanyol nők erkélyen címen) az Ernst Múzeum1935 februárjában tartott nagy sikerű csoportkiállításánszerepelt, többek között Paizs-Goebel Jenő és Gróf SzéchenyiIrma művei mellett. Batthyány Gyulát ekkoriban az arisztokráciaelsőszámú festőjeként tartották számon - legendásanelegáns megjelenése, kitűnő modora és származása segítetteebben. Ám ő ezzel az életmóddal nem elégedett meg,megörökítője is akart lenni ennek a szórakozásoknak élő,dekadens létformának.Batthyány korai művei a szecesszió jegyében készültek,képein az orosz Leon Bakst és az angol Aubrey Beardsleyhatása érzékelhető, tematikájában és ábrázolásmódjábanegyaránt. Egyéni, manierista és rokokó jegyeket is magánviselő,lendületes vonalvezetésű, ,,fülledt stílusa az I.világháború utáni időszakban alakult ki. Bár képeineknyúlánk szereplői külsőségeikben akár El Greco szentjeire isemlékeztethetnek, környezetük, jellemük, érzéki kisugárzásukés fojtott erotikájuk által mégis alapvetően különbözneka krétai mester éteri alakjaitól. Batthyány spanyol témájúképeiről sem hiányzik az erotika. Ebben a periódusában leggyakrabbangavallérokat, táncosnőket és testüket áruló hölgyeketábrázolt. A Balkonon című kép - mely a gyakranreprodukált Las Palmas-i nők című képtípushoz tartozik -alakjai leginkább kétes hírű, félvilági nőnek tűnnek.Legalábbis olyan nőknek, akik örömmel és büszkeséggelnyitják meg magukat a férfitekintet előtt. A fekete mantillátviselő méltóságteljes nőalakok Fellini Casanovájának spanyolszereplőire emlékeztetnek. ,,Az én asszonyalakjaim nyugtalanítóegyének, akiknek sohasem a csinosságát, hanemegyéni bizarrságát hangsúlyozom. - írta Batthyány sajátábrázolásmódjáról. Az öt hosszúkás arcú nő egy erkély korlátjamögül tekint ránk. A kép ritmusát az alakokatkörülvevő hullámzó, színes vonalak erősítik fel. A megjelenítéserejét a kékekkel, szürkékkel szembeállított sárgákés rózsaszínek adják, s főként a zöld színű korlátra rímelővörös virágos ruhadíszek.A festmény keletkezésének idején, az 1930-as évek elsőfelében Batthyány nemcsak aktív résztvevője volt a hazaiművészeti életnek, de elismert díszlet- és jelmeztervezőként,valamint irodalmi illusztrátorként is működött. A Balkononcímű festmény az alkalmazott művészetek bármely utóbbiterületéhez is kapcsolódhatna akár. A többféle műfajt ismegidéző festmény a történelmi korokat, kultúrákat és festészetiirányokat tanulmányozó Batthyány gróf nyitott szemléletéttükrözi. A francia Art Nouveau, a bécsi szecesszió keveredikművészetében az angol preraffaeliták, valamint aperzsa miniatúrafestészet hagyományaival. Ugyanakkormaga a balkon-motívum révén, mely a művészettörténetbengyakran megjelenik - többek között Goya, Manet vagy azimpresszionista Berthe Morisot és Gustave Caillebotte műveiközött találunk rá párhuzamokat -, szorosan kötődik a spanyolés a spanyol-divatnak hódoló képi hagyományokhoz.